Megszavazták a juttatás eltörlését (Honatyák különnyugdíja)

Megszavazták a juttatás eltörlését (Honatyák különnyugdíja)

Ismét megszavazta a törvényhozók különnyugdíjának eltörlését együttes ülésén tegnap a parlament, miután egy korábbi hasonló döntést tavaly alaptörvénybe ütközőnek minősített az alkotmánybíróság. A szociáldemokrata-liberális kormánytöbbség szónokai szerint a döntéssel azt üzenik, hogy a törvényhozók saját magukon kezdik a kiváltságok eltörlését, különben nem lenne erkölcsi alapjuk a helyreállítási tervben (PNRR) is vállalt nyugdíjreform végrehajtására.

Nicolae Ciucă szenátusi elnök jelezte: a kétpárti koalíció a többi – a volt katonáknak, rendőröknek, titkosszol­gálati ügynököknek, bíráknak, ügyészeknek, pilótáknak, diplomatáknak és pénzügyőröknek állami költségvetésből fizetett – nem járulékalapú, speciális nyugdíjat is felszámolja vagy korlátozni fogja, és az állami fizetés és nyugdíj halmozásának beszüntetéséről is törvényt hoz. Úgy értékelte: Románia nem engedheti meg magának, hogy ne teljesítse a nyugdíjreformmal kapcsolatos vállalásait, mivel ezek teljesítése nélkül nem hívhatja le a számára elkülönített uniós pénzforrásokat, amelyekkel számolt, amikor megtervezte az állami költségvetést.

Cătălin Drulă, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke azzal vádolta meg a szociáldemokratákat, hogy az USR egy korábbi, eddig „elfektetett” kezdeményezését sajátjukként benyújtva próbálnak most a törvényhozói kiváltságok eltörlőjének szerepében tetszelegni, holott szerinte korábban éppen a baloldali párt vezetett be minden különnyugdíjat. Drulă kijelentette, képviselőik nem fogják megtámadni az alkotmánybíróságon a törvénytervezetet, de azzal sem értenek egyet, hogy a többi 210 ezer különnyugdíjas személy esetében megmaradjon ez a juttatás.

A parlament végül ellenszavazat nélkül fogadta el a szociáldemokrata Alfred Simonis ideiglenes képviselőházi elnök tervezetét.

Hírdetés

A román zászló napja alkalmából himnuszénekléssel kezdődött, a koalíciós pártok által ünnepinek szánt parlamenti ülést Diana Șoșoacă független szenátor folyamatosan kiabálással, fütyüléssel zavarta meg. A szenátor teátrális mozdulattal az ülésvezető házelnök asztalán lévő papírokat is eltépte és eldobta, később pedig Marcel Ciolacu miniszterelnök sajtónyilatkozatát is bekiabálással lehetetlenítette el a parlament folyosóján. A kormányfő szerint nem véletlen, hogy a bukaresti orosz nagykövetség ünnepségeire rendszeresen eljáró Șoșoacă nem a külképviseleten, hanem a román parlamentben „rendez cirkuszt”, szerinte ugyanis az a célja, hogy botrányba fullassza a parlament ülését minden jeles napon. „Ez támadás a román állam ellen” – szögezte le a miniszterelnök.

A törvényhozók 2015-ben szavazták meg, hogy a hivatalos nyugdíjkorhatár elérése után megbízatási idejükkel arányos juttatást kérhessenek a parlamenttől, rendes nyugdíjuk kiegészítéseként. Ennek alapján egy volt törvényhozó az éppen aktuális képviselői (szenátori) illetmény mintegy negyedét kaphatja meg nyugdíjpótlékként, ha egy teljes, négyéves mandátum idején tevékenykedett a parlament tagjaként. Két teljes mandátum után a törvényhozói juttatás felére, három vagy több mandátum után pedig annak háromnegyedére jogosult.

Jelenleg a képviselői vagy szenátori különnyugdíj havi mintegy 1000 és 3000 euró közötti összeggel növeli az érintett mintegy 800 nyugdíjas képviselő és szenátor öregkori járandóságát.

Az alkotmánybíróság tavaly eljárásrendi hibákra hivatkozva érvénytelenítette a törvényhozói különnyugdíjak eltörléséről szóló törvényt, mint ahogy korábban több ízben is „megmentette” a különböző kiváltságos társadalmi kategóriák számára bevezetett, az átlagnyugdíj többszörösére rúgó speciális járandóságokat.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »