Az elmúlt három és fél hónapban 20 éles, katonai kóddal ALFA riasztást kaptak a magyar légierő JAS-39C Gripen vadászgépei, amelyek a NATO Baltic Air Policing (BAP) missziójában végzik a Balti államok légtérrendészetét – közölte a Magyar Honvédség Fegyveres Légvédelmi Készenléti Alegység vezetője, a litvániai Siauliai melletti légibázison megtartott szerdai sajtóbejáráson.
Tősér Péter emlékeztetett arra, hogy a Magyar Honvédség négy repülőgéppel és a hozzá tartozó mintegy 80 tagú személyzettel augusztus 1-től december 1-ig négy hónapon keresztül látja el a spanyol és az olasz légierővel együtt, ezúttal vezető nemzetként a balti államok, vagyis Észtország, Lettország és Litvánia légterének felügyeletét.
A 20 éles riasztás mellett 76 alkalommal úgynevezett TANGO riasztás keretében gyakorló elfogást és 53 kiképzési repülést is végeztek a magyar légierő pilótái. Összesen 300 felszállást teljesítettek és a repült idő elérte a 365 órát – tette hozzá a kontingensvezető alezredes.
A magyar kontingens úgynevezett Quick Reaction Alert feladatot lát el. Ez azt jelenti, hogy azonosítatlan repülőgép észlelése esetén a vadászgéppárnak 15 percen belül a levegőbe kell emelkednie harckész állapotban.
Az éles riasztásokat jellemzően olyan orosz gépek, vadászgépek, katonai szállítógépek és felderítőgépek váltják ki, amelyek azonosítatlanul repülnek a Baltikumhoz közeli nemzetközi légtérben, többnyire Szentpétervár és a Kalinyingrádi terület között. Ez azt jelenti, hogy
vagy nem rendelkeznek bejelentett repülési tervvel, vagy nem vették fel a légtérellenőrzést végzőkkel a rádiókapcsolatot, vagy kikapcsolt fedélzeti helyzetjelzővel közlekednek.
Ilyen esetekben szükséges a repülőgépek fizikai azonosítása, amelyet a vadászgépek végeznek el.
A legtöbbször orosz Il-20-as elektronikai felderítőgépek miatt kellett felszállniuk, de a többi között SZU-24-es, SZU-30-as, SZU-35-ös és MIG-31-es vadászgépek megjelenése miatt is kaptak riasztást.
A NATO-nak nem célja az eszkaláció növelése, ezért lehetőleg nem mennek közel az orosz gépekhez. Annál is inkább, mert a technika segítségével már 40 mérföldről azonosítható, hogy vadászgép repül a légtérben, 10 mérföldről pedig a típusa is megállapítható – ismertette Tősér Péter.
Részt vesznek még a magyar Gripenek drónelfogási gyakorlatokon, kísértek amerikai B-52-es stratégiai bombázókat, gyakoroltak légi harcot Rafale, F-35-ös és Eurofighter repülőgépekkel és kaptak tengeri túlélési kiképzést is a katonáik.
Farkas Pál felderítő százados felhívta a figyelmet arra, hogy a Balti-tenger Oroszország számára kiemelkedő kereskedelmi útvonal és a Kalinyingrádi exklávé csak tengeri, illetve keskeny légi úton közelíthető meg az anyaországból, és sokszor navigációs hibák történnek.
Az incidensek között említette, hogy
Szentesi Norbert logisztikáért felelős alezredes arról számolt be, hogy a misszió előkészítése 2024 novemberében kezdődött, ugyanis a feladat ellátásához 60 tonnányi, 16 konténernyi felszerelést kellett Litvániába szállítani. Ezt egy AN-124-es, és agy C-17-es típusú katonai szállítógéppel valósították meg. A tervek szerint a logisztikai feladatok december 5-én érnek véget, amikor megtörténik a felszerelés visszaszállítása Magyarországra.
Meinhardt Tamás őrnagy, törzsfőnök hangsúlyozta, hogy a kontingens számos civil kezdeményezésben vesz részt. Például a jelenlegi misszió alkalmával immár 1500 eurónyi adományt gyűjtöttek egy helyi árvaház számára, részt vettek Békefutáson és a BAP-ban tevékenykedő nemzetek közötti labdarúgó-bajnokságban is.
A siauliai-i mellett, ahol jelenleg a magyar és a spanyol légierő állomásozik, az észtországi Amariban található a másik BAP támaszpont, ahonnan az olasz légierő látja el a légtérellenőrzési feladatokat.
Ebben az időszakban
hét NATO tagország légtérrendészetében vesz részt a magyar légierő.
A Balti államok mellett, Magyarországon kívül, Horvátországban, Szlovákiában és Szlovéniában teljesítenek szolgálatot a magyar vadászgépek, miután Horvátországban és Szlovákiában a korábban használt vadászgépek cseréje még nem történt meg, Szlovénia pedig nem rendelkezik vadászgépekkel.
A korábbi, 2022 szeptembere és decembere között végzett balti misszióban a kontingens több mint 300 órát repült és több mint 60 TANGO, vagyis gyakorló, és 19 ALFA, azaz éles riasztásra reagáltak a magyar pilóták által irányított Gripenek.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


