Néhány éve időnként olvashatunk, hallhatunk olyan véleményeket, hogy sokkal kevesebb a méhek és a méhészek száma nemcsak Szlovákiában, hanem világviszonylatban is. Arra kerestem a választ, vajon meg lehet-e számolni, mennyi méh él egy adott régióban, miért kezd el méhészkedni valaki, és tud-e segítséget kérni a tevékenysége folytatásához. Kérdéseimre Tóth Zselmira és Mészáros András méhész válaszolt.
A peredi Mészáros András egykor osztálytársam volt, néhai nagyapja, Nagy Lipót mellett tanulta a méhészkedést, majd nagyapja halála után ő vette át a családi méhészetet.
A teendők elvégzésébe a család többi tagja is besegít néha, de elsősorban rá maradnak a feladatok. Mindig lelkesen mesél erről a mesterségről, ami számára egyfajta hobbi is, informatikusként kikapcsolódást jelent számára. „A munka és a három kisgyerekünk mellett csak annyi időm van rá, hogy a családunknak saját fogyasztásra készítsek mézet, esetleg valamennyit ajándékba adunk barátoknak, ismerősöknek, de nem célom, hogy eladásra készítsem. Általában 10-15 méhcsaládom van. A méhészkedésben szerintem az a szép, hogy minden döntésünknek nagyjából három héttel később látjuk a következményét, és minden problémára, feladatra rengeteg megoldás van. Aki kicsit tanul, olvas, esetleg videókat néz, az el tudja sajátítani az alapokat, de ami fontosabb, hogy ha egy kis logikával, paraszti ésszel közelítjük meg a dolgokat, akkor biztosan ráérzünk a megoldásokra. Kicsit olyan, mint a matematika, minden logikusan következik egymás után. Természetesen minden méhésszel előfordul, hogy nagyobb pusztulás van a méhek között, nemcsak a kezdőkkel, hanem a tapasztaltakkal is megesik. Ez nagy kihívást jelent, ilyenkor arra kell törekedni, hogy feltornázzuk a létszámot. A kezdeti tapasztalatlanságom miatt megesett, hogy tizenhat családból összesen kettő maradt a kaptárban, de sikerült ismét növelni a számukat, és azóta tudom tartani a 10-15 családos létszámot. Számomra az ilyen feladatok jelentik a szépségét a méhészkedésnek” – magyarázta Mészáros András. Őszintén bevallotta, hogy ő nem szeret méhészkönyveket olvasni, pedig biztosan sok jó ötletet lehetne belőlük meríteni. Van ugyan néhány kötet, amiket egy-egy probléma esetén fellapoz, de csak lexikonként használja őket, mindig csak az adott kérdésre keresi meg a választ. Mint mondta, az interneten egyre több videó is megjelenik, de kevés olyat talált köztük, amit igazán hasznosnak tartott. Nagy szerencséje, hogy a nagyapja volt a tanítója, azóta is elsősorban a tőle tanult módszereket alkalmazza. „Nagy előnyöm, hogy papa volt a mesterem, hiszen neki is érdeke volt, hogy a tudását átadja. Még most is vannak olyan dolgok, amelyekről nem tudom, miért éppen úgy kell csinálni, csak azt tudom, hogy papa úgy csinálta, ezért én is úgy csinálom” – mondta.
A deáki Tóth Zselmirával, a Szlovák Méhészszövetség vágsellyei járási alapszervezetének titkárával három éve kezdték az együttműködést. „András nagyon sokat segített nekem az induláskor. Van egy gyümölcsösünk, ahol nagyjából kétszáz gyümölcsfa van. Ezenkívül bokrok, virágok és füves területek, ahol nagy örömömre rengeteg virágzó növény, elsősorban gyermekláncfű nő, így nem is nyírjuk le túl gyakran a füvet. Három évvel ezelőtt azért kezdtem el a méhészkedést, mert szerettem volna egy ökoszisztémát létrehozni, az úgynevezett permakultúrás kertészkedést megvalósítani, amelynek a részét képezi a méhészkedés. Nagy hangsúlyt helyezek arra, hogy a lehető legkevesebb vegyszert használjam a munkám során. A kertet 1998- ban vettük, nagyjából húsz éve kezdtük a gyümölcsfák telepítését, azóta nem használtunk permetet. A méheknél azonban néha elkerülhetetlen, hogy vegyszereket alkalmazzunk, de mindig arra törekszem, hogy ha már nagyon muszáj, akkor is inkább a kíméletesebb megoldásokat válasszam. Az atkák például olyan károkat tudnak okozni és annyira el tudnak szaporodni, hogy ellenük azonnal fel kell lépni” – fejtette ki.
Tóth Zselmira mérnök két éve vállalta el a járási szervezet titkári funkcióját. A szervezetnek jelenleg 52 tagja van, de nemsokára további ketten fognak regisztrálni. A létszám megtartása, jobb esetben növelése a titkár szerint amiatt is fontos, mert vannak bizonyos támogatások, amelyeknél feltétel, hogy legkevesebb ötven tagja legyen a szervezetnek. „Az Agrárkifizető Ügynökségnél tudunk támogatást igényelni például szakmai előadás szervezésére, amelynél feltétel a minimum ötvenes létszám. Minden méhész minden méhcsalád után 4 eurós támogatást kap a méhek beporzási tevékenységéért évente. Az ügynökség továbbá eszközök vásárlását is támogatja, valamint kártérítést is fizet, ha például éhezés vagy betegség üti fel a fejét a méhek között, vagy a kaptárak megrongálása, lopása esetén. Támogatást lehet igényelni például arra is, ha valaki kültelken helyezi el a kaptárokat, és szeretné kerítéssel, térfigyelő kamerával vagy elektromos kerítéssel védelmezni. Utóbbi a mi vidékünkön nem releváns, hiszen a villanypásztort elsősorban a medvék ellen alkalmazzák” – magyarázta Tóth Zselmira.
A járási szervezet titkára tavaly szeptemberben készített egy összegzést a méhészek körében, amelyből kiderült, hogy a Vágsellyei járásban 732 méhcsalád volt összesen. Idén május 31-ig a szaporításokkal és a rajokkal együtt 639 családot regisztráltak. A két időpont között 214 méhcsalád pusztult el, ami közel 30 százalékos veszteséget jelent. „A pusztulásnak több oka lehet, például éhezés, betegség, anya pusztulása, rágcsáló okozta kár, rongálás, lopás. Ezek azok a dolgok, amikre kártérítést lehet kérni, és amiket kér is tőlünk az országos méhészszövetség, hogy képet adjunk a méhcsaládok számáról és állapotáról” – tette hozzá. A statisztika természetesen nem fedi teljesen a valóságot, hiszen nem minden méhész tartja fontosnak, hogy valamilyen szervezethez tartozzon. Tóth Zselmira elmondta, általában a középkorú felnőttek, az aktív nyugdíjasok azok, akik nagyobb, akár több száz méhcsaládból álló méhészetet működtetnek, mert nekik van idejük a feladatokra. Szerinte akik munka mellett végzik, azok inkább csak saját használatra készítenek mézet. „Én úgy látom, a harmincas-negyvenes korosztály jellemzően azért méhészkedik, mert köztük több olyan egyén van, aki felismerte, mennyire fontos az egészséges ökoszisztéma fenntartása, hogy a jövőt illetően nincs más út, mint az, hogy visszataláljunk a természethez. Természetesen mint más területeken, itt is vannak, akik csak az üzletet látják benne, de ezekből van a kevesebb” – vélekedett.
Mindketten egyetértettek abban, hogy nem kis befektetés és rengeteg munka felépíteni egy méhészetet, de egyrészt aki ügyes, odafigyel a pályázati kiírásokra és él a lehetőségekkel, az szinte az összes kiadásához igényelhet hozzájárulást az Agrárkifizető Ügynökségnél, amely általában a kiadások 30–50 százalékát támogatja. Úgy vélik, az ügynökségnek érdeke, hogy minél inkább szakképzett, tájékozott, művelt méhészek tevékenykedjenek az egész országban, hiszen a méhek tevékenysége minden ember számára rendkívül jelentős. Tóth Zselmira szerint ezért is érthetetlen, hogyan lehet megengedni, hogy hatalmas, sokhektáros területeken például kizárólag olyan génmanipulált repcét termesszenek, amely nem termel nektárt, mert nincs szükség arra, hogy a méhek beporozzák.
„A méztermelés a méhek munkájának csak a tíz százalékát teszi ki, a tevékenységük kilencven százaléka az egész emberiség számára fontos, ami nem más, mint a növények beporzása, az ökoszisztéma fenntartása. Egy tökéletes – egyébként matriarchális – rendszerben élnek, ami számomra lenyűgöző. Rajtuk kívül a hangyák élnek így. Minden történés logikus és következetes, semmi sincs véletlenül. Ezt a rendszert nagyon izgalmas megfigyelni és megérteni” – fogalmazott Mészáros András. Tóth Zselmira ugyanezt erősítette meg, mosolyogva hozzátéve, hogy ha az országunk így működne, akkor egy ideális világban élhetnénk.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
