Megszakították az ATV adását a botrányos Szanyi miatt

Megszakították az ATV adását a botrányos Szanyi miatt

Megkezdődtek a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó budapesti emlékmű építésének munkálatai – közölte a Kormányzati Információs Központ. A munkát egy kormányhatározat szerint május 31-ig kell befejezni. A határozat rögzítette: a kormány társadalompolitikai szempontból fontos célnak tartja, hogy Magyarország német megszállásának 70. évfordulója alkalmából megvalósuljon a megszállás áldozatainak emléket állító emlékmű Budapest V. kerületében, a Szabadság téren.

Az emlékműállítás tervét több szervezet és ellenzéki pártok élesen bírálták. Este tüntetők megbontották azt a kordont, amelyet az emlékmű talapzata köré állítottak az építők. A helyszínre a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja, Kerék-Bárczy Szabolcs jelentett be villámcsődületet.

Hírdetés

Ezek után az ATV stúdiójában

Háromszor is náci sasnak nevezte Orbán Viktort az ATV-ben Szanyi Tibor az emlékmű építésének megkezdése miatt. Kálmán Olga műsorvezető mindannyiszor rendreutasította az MSZP-s politikust azzal, hogy ilyet nem mondhat, majd megszakította vele az interjút.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »