Megsértenék hazánk szuverenitását

Kedd reggelre egyeztetést hívott össze Orbán Viktor a kötelezően bevezetendő kvótarendszerrel kapcsolatban. Ismert, az Európai Parlament asztalára a közelmúltban olyan javaslat került, amely az Európába áramló bevándorlók újraelosztását tenné lehetővé, ezzel kapcsolatban pedig módosult a Dublin III elnevezésű egyezmény a magyar kormány értékelése szerint oly módon, hogy az sérti az egyes országok szuverenitását; az országnak az a joga sérül, hogy azt enged az ország területére, akit a szabályai szerint be tud engedni.

Szijjártó Péter külügyminiszter keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta, a kötelező kvóta ötletét Magyarországon valamennyi parlamenti párt ellenzi, abban nincs egyetértés mindössze, hogy ellene milyen fellépés volna szükséges. Ezért a kormány a parlament elé terjeszti saját javaslatát: az európai kvótarendszer – tehát ami az EP asztalára kerül – legyen önkéntes, ne sértse meg az egyes tagországok szuverén jogát arra, hogy kit enged be a határokon és kit nem. Szijjártó úgy fogalmazott, a jogrendszerben értelmezhetetlen a relokáció szó, amit a nemzetközi javaslat tartalmaz, ezért az elfogadhatatlan hazánk, mint az EU tagállama számára.

Közölte, miután a magyar parlament demokratikus döntést hoz, e felhatalmazás birtokában a kormány a környező országokhoz fordul álláspontjával, hogy tárgyaljon róla velük.

Hírdetés

Értelmetlen és abszurd

Az Európai Unió a tagállamok önrendelkezését érintő kérdésben vont el jogot úgy, hogy nem kapott rá felhatalmazást – mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a TV2 Mokka című műsorában kedd reggel.

Ponta véleménye

Victor Ponta román kormányfő szerint országa hibázott, amikor Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a befogadási kvóták ellen szavazott az Európai Unió igazságügyi és belügyminisztereinek szeptemberi rendkívüli tanácskozásán.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »