Mégsem volt magányos farkas a Las Vegas-i mészáros?

Mégsem volt magányos farkas a Las Vegas-i mészáros?

LAS VEGAS. A helyi sheriff nem fukarkodott a teóriákkal sajtótájékoztatóján, mely legalább annyi kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt. Annyi biztos, hogy egy másik fesztivállal szemben is lakást bérelt a férfi.

Bizonyíték van rá, hogy túl akarta élni a támadást Stephen Paddock – mondta el a helyi seriff sajtótájékoztatóján. Joe Lombardo kérdésbe foglalva vetette fel, a hatalmas fegyverarzenál és az autójában talált robbanószerek kapcsán, hogy voltak segítõi az elkövetõnek. „El tudják képzelni, hogy ezt egyedül hozta össze? (…) Azt a következtetést kell levonnunk, hogy egy bizonyos ponton segítették” – mondta el. A nyomozás természetesen kitér a feltételezett segítõ felderítésére is – derül ki a The Guardian beszámolójából, ugyanakkor a sheriff azt sem zárja ki, hogy „egy szuperemberrõl van szó (…), de ezt igazán kétlem”.

Rejtély

A lap beszámolója szerint a sajtótájékoztató legalább annyi kérdést vetett fel, amennyit megválaszolt. Az indíték továbbra is rejtély maradt a nyomozók elõtt, miután kikérdezték a tömeggyilkos barátnõjét és átkutatták számítógépét.

„A teóriák nagyon jók, és mindenkinek lehet belõlük” – ezt már Aaron Rouse, a helyi FBI vezetõje mondta Joe Lombardo megnyilvánulásai után. „De nekem a tényeket kell vizsgálnom, ahogyan a sheriffnek is” – tette hozzá. Rouse kiemelte, hogy nekik is van „több teóriájuk”, de azokat nem volt hajlandó megosztani.

Próbamerénylet?

Hírdetés

Joe Lombardo ugyanakkor több, eddig ismeretlen tényt is közölt a sajtóval. Egyik ilyen újdonság az volt, hogy a férfi egy héttel a merénylet elõtt kivett egy luxuslakást a Life is Beautiful (Az élet szép) fesztivállal szemben. A másik nagy bejelentés: a bizonyítékok arra utalnak, hogy túl akarta élni a vérengzést. Ugyanakkor azt nem közölte, hogy mik ezek a bizonyítékok.

Szitává lõtte a hotel ajtaját

Amerika legvéresebb fegyveres merénylõjének megállításában komoly szerepe volt egy biztonsági õrnek, akinek sikerült megtalálnia Paddockot a hotelben, tíz perccel miután lõni kezdett – mondta el a sheriff. Az elkövetõ több kamerával figyelte a folyosót és 200 golyót lõtt át az ajtón, megsebesítve a biztonsági õrt.

A speciális egységek csak ezután egy órával hatoltak be a lakosztályba, ami „célszerû volt”. Lombardo kiemelte, hogy elõször az ámokfutó környezetében lévõ vendégeket menekítették ki. Miután betörtek a szobába, vették észre hogy a férfi végzett magával. A kocsijában további lõszereket és robbanóanyagot is találtak.

Paddock órákkal a vérfürdõ elõtt még játszott a kaszinóban. A sheriff szerint a férfi „titkos életet élt” a merénylet elõtt, és nem hagyott nyomokat.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »