Mégsem törlik el a tranzakciós adót, Robert Fico visszalépett Tornyai Bianka2026. 09. 22., k – 12:01
A kormányfő augusztus végén még a tranzakciós adó teljes eltörlését ígérte 2027-től, most azonban úgy tűnik, hogy az intézkedés mégsem szűnik meg. Tibor Gašpar szerint az adót legfeljebb módosítják, mivel a kormány nem tudja mivel pótolni az évente több száz millió eurós bevételt.
Robert Fico (Smer) kormányfő augusztus végén, a közösségi médiában közzétett videójában jelentette be, hogy teljesen megszüntetnék a tranzakciós adót, amelynek bevezetését Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter magyarországi példából vette.
Inkább csak módosítják
„A 2027-es új állami költségvetés előkészítéséről szóló egyeztetésen arra kértem L. Kamenický pénzügyminisztert és államtitkárát, R. Majerskýt, hogy készítsenek elő minden szükséges jogszabályi és technikai intézkedést az úgynevezett tranzakciós adó 2027. január 1-i hatállyal történő eltörléséhez”
– írta Robert Fico.
A döntést szakértők, a munkáltatók és az ellenzék is üdvözölte, két héttel később azonban a miniszterelnök már visszalépett a kezdetben egyértelmű álláspontjától. Tibor Gašpar (Smer), a parlament alelnöke ma arról tájékoztatott, hogy az adót teljes egészében nem törlik el, csak módosítják, azt azonban nem részletezte, hogyan. Szerinte az eltörlés legfőbb akadálya a pénz, ugyanis nincs olyan eszköz, amely pótolná a bevételkiesést – idézte a Sme Tibor Gašpart.
Hiányozna a pénz
A kieső bevételek pótlásának szükségességéről korábban Ladislav Kamenický is többször beszélt. Andrej Dankónak, az SNS elnökének ismételten azt üzente, hogy ha el akarja törölni vagy módosítani szeretné a tranzakciós adót, akkor találja meg a szükséges több száz millió eurót. Úgy fogalmazott,
„sokan azt gondolják, hogy az állami költségvetés feneketlen”.
Elmaradt bevételek
A pénzügyminiszter az adó bevezetése előtt 700 millió euró bevétellel számolt, 2025-ben 530 millió euróra becsülte a várható bevételt, a bevezetés utáni első évben azonban mindössze 340 millió euró folyt be a tranzakciós adóból. Idén a kormány mintegy 570 millió euró bevétellel számol, ám a pénzügyminisztérium mellett működő Pénzügyi Politikai Intézet (Inštitút finančnej politiky) legfrissebb adóprognózisában arra jutott, hogy a tervet idén sem sikerül teljesíteni.
Roman Michelko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) frakcióvezetője az Aktuality hírportálnak elmondta, Ladislav Kamenický mindeddig nem készített elő semmilyen jogszabályi intézkedést a tranzakciós adó eltörlésére, annak ellenére, hogy Robert Fico már nyár végén beszélt erről. Az SNS és a Hlas már hosszabb ideje bírálja a tranzakciós adó bevezetését, annak ellenére, hogy mindkét párt megszavazta azt a parlamentben. Arról azonban, hogy miként lehetne más módon előteremteni a mintegy félmilliárd eurót, Robert Fico kormányfő sem beszélt nyáron.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


