Mégsem nyit meg a nácik gigaszállodája

Mégsem nyit meg a nácik gigaszállodája

Három éven keresztül, 1936 és 1939 között, 9000 ezer ember dolgozott azon, hogy a Kraft durch Freude program keretében felépüljön a Hotel Prora, ahol 4,5 kilométeren keresztül tízezer szobából élvezhették volna a tengerre nyíló kilátást a munkások és a katonák.

A terveket azonban keresztül húzta a második világháború, mikor nem éppen üdülési céllal menekültek és katonák húzták meg magukat az épületben.

Hírdetés

A gigantikus hotelnek szánt épület végül sosem üzemelt eredeti céljának megfelelően, de bizonyos részei hasznosultak, az egyik részében például már az NDK idején kialakítottak egy ifjúsági szállodát, ami a mai napig üzemel.

Négy évvel ezelőtt a berlini Wohnen in Prora részvénytársaság úgy gondolta, hogy életet lehel a projektbe és első körben egy fél kilométeres szakaszon 280 lakást alakít ki a szállodasorban. Eleinte nem is volt probléma, szépen fogytak a lakások, mígnem Iris Hegerich vezérigazgatónő szomorúan bejelentette, a bankok a projekt 90 százalékos készültségénél megvonták a finanszírozást, mert a projekt műemlékvédelmi és statikai okok miatt késébe került, végül a cége kénytelen volt csődöt jelenteni – írja az Index az Ostsee Zeitung beszámolója alapján.

Az eddigi vásárlók tehetetlenül állnak és remélik, hogy a felszámolásból valaki átveszi a projektet, így nem bukják el az eddig befizetett pénzüket. Ha mégis, akkor a Balti-tenger partjára tervezett álmaik, akárcsak a nácik nagy álma, a semmibe vész.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »