Mégsem légicsapás érte az ENSZ konvoját Szíriában?

 

 A világszervezet keddi közleménye szerint „támadás” érhette előző nap az ENSZ segélyszállító konvoját Szíriában, nem pedig „légicsapás”, ahogy azt korábban állította.

Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy meghatározhassuk, valóban légicsapások történtek-e

Hírdetés

– mondta Jens Laerke, a világszervezet humanitárius ügyeket koordináló hivatalának (OCHA) szóvivője. Hozzáfűzte: egyedül azt tudják megerősíteni, hogy a járműoszlopot támadás érte.

Az ENSZ szíriai és térségbéli magas rangú humanitárius tisztségviselőinek korábbi nyilatkozata a légicsapások szót használta, amit a dokumentum szövegében hamar támadásokká javítottak ki. Laerke szerint fogalmazási hiba történhetett.

Korábbi értesülések szerint az ENSZ Törökországból érkező segélyszállító teherautóit a szíriai vörösfélhold szervezet egyik központjánál érte légicsapás hétfő este Aleppó városától nyugatra, Urm al-Kubra településnél, ahova 78 ezer ember számára vitt élelmiszert és egészségügyi felszerelést. A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC) kedden azt közölte, hogy a légi támadásban nagyjából 20 civil és a vörösfélhold helyi vezetője vesztette életét.

Moszkva visszautasította, hogy orosz vagy szíriai repülőgépek bombáztak volna. Az orosz külügyminisztérium kedden megerősítette: nem az orosz és nem is a szíriai légierő mért csapást a segélykonvojra. A tárca szerint az orosz hadsereg vizsgálatot indított az ügyben. A minisztéruim úgy tudja, hogy a raktárépületek, ahová a segélyt kirakodták kigyulladtak. A tűz okát egyelőre nem sikerült meghatározni. Az ENSZ az esetet követően úgy döntött, hogy minden segélykonvoját leállítja Szíriában.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »