Mégsem csak álom a leállósáv használata az M7-esen

Mégsem csak álom a leállósáv használata az M7-esen

Vizsgálja a magyar kormány annak a lehetőségét, hogy indokolt esetben bizonyos autópálya-szakaszokon meghatározott időre megnyissa a leállósávot a forgalom előtt, és az okosutak lehetővé is teszik majd ezt a megoldást.

Parázs közéleti vita támadt arról a kormányzati elképzelésről, hogy megfelelő informatikai fejlesztés segítségével bizonyos ­autópályák bizonyos szakaszain bizonyos időben meg lehessen nyitni a leállósávot. A hétvégéken az M7-es szinte menetrend szerint bedugul, a kétsávos autópálya leállósávjának a megnyitása ötven százalékkal növeli az adott szakasz áteresztőképességét.

Autós civil szervezetek és jogi, valamint közlekedési szakértők kétségeiket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy megvalósítható-e ez a magyar viszonyok között. A kormány közölte, hogy jelenleg csak elméleti lehetőségként vizsgálja a leállósávok időszakos megnyitását. Az útdíjszedő pedig azt jelezte, hogy informatikai rendszere szükség esetén képes támogatni ezt a célt.

Hírdetés

A bíráló észrevételek jogosak és helyénvalók a jelenlegi körülmények között, azonban a helyzet néhány év alatt gyökeresen megváltozhat – mondta a Magyar Nemzetnek egy, az európai okosút-fejlesztésekre rálátó szakember. Az Európai Unió egy évtizede olyan komplex megoldás bevezetését határozta el a gyorsforgalmi, valamint városi utakon, amelyben nemcsak a járművek reagálnak a forgalomirányításra, de a forgalomirányítás is reagál, méghozzá akár pillanatról pillanatra az adott forgalmi helyzetre.

A rendszer önműködő, nem igényli a vezető közreműködését, emellett nemcsak a közlekedő járművek felé közvetít információkat, hanem azok is közölnek önmagukról adatokat. A rendszert C-Roadsnak nevezték el. Az okosút ismeri a forgalmi helyzetet és az útviszonyokat az adott jármű közelebbi és távolabbi környezeté­ben, és ezeket az adatokat közli a fedélzeti berendezéssel. Az adatok folyamatosan a vezető rendelkezésére állnak, és ez alapján hoz megalapozott döntést. A fedélzeti berendezések kommunikálnak az úttal, de a többi, hálózatba kötött járművel is. A rendszer a tájékoztatáson kívül aktívan is képes beavatkozni, úgy, hogy vészhelyzet közelében, de még látótávolságon kívül fékezésre figyelmeztet vagy akár be is avatkozik a fékasszisztens segítségével.

A C-Roads rendszert jelenleg az EU 16 országában tesztelik hosszabb-rövidebb útszakaszokon, a cél az, hogy határokon átnyúlóan, egységesen működjön. A szolgáltatás alkalmas lesz az ­autonóm járművek koordinálására is, különösen azután, hogy kiépül országosan is az 5G-hálózat. Hazánkban jelenleg az M1-es autópályán Bicske és Hegyeshalom között, illetve az M0-son üzemel egy-egy tesztszakasz. Az első okosút az M76-os lesz, amely Zalaegerszeget köti össze az M7-es autópálya holládi csomópontjával.

A rendszer működéséhez nemcsak az infrastruktúrát kell kiépíteni, de a járműveket is el kell látni a megfelelő fedélzeti eszközökkel. A Volkswagen kínálatában már a közeljövőben meg fog jelenni az első személygépkocsi, amely tartalmazza a szükséges fedélzeti berendezést.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »