Mégsem Budaházy volt a Tesco parkolóban 2009-ben?

Mégsem Budaházy volt a Tesco parkolóban 2009-ben?

Barcsa-Turner Gábort hallgatta meg a bíróság a Budaházy György és társai ellen terrorizmus vádjával indított ügy február 26-ai tárgyalásán közel 5 órán keresztül. A tanút elsőként Szikinger István, Budaházy György ügyvédje kérdezte, majd a hazafi vette át a szót. Az ügyészség képviselője nem élt egyáltalán a kérdezés jogával, a törvényszék részéről pedig Kenéz Andrea és Nyilas Levente bírók faggatták a tanút.

Barcsa-Turner Gábor, a Szent Korona Rádió alapítója, jelenleg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társelnöke elmondta, mit tud Hunnia megalakulásáról. Annakidején ő katonának jelentkezett a mozgalomba, részt is vett egy összejövetelen Diósdon többedmagával, ahol egy erőnléti felmérőt tartottak. A Hunnia mozgalom szakértői csoportjai tovább működtek, de azokra a tanúnak nem volt rálátása, a katonai csoport viszont elhalt, mert 2007-ben több gárda és mozgalom is alakult, amelyek a Hunnia elképzelés egy-egy részfeladatát profibb módon valósították meg, ezért úgymond elszipkázták az embereket. Hunnia azért volt eltérő az akkor burjánzó mozgalmaktól, kezdeményezésektől, mivel rendszert alkotott, vagyis nem csupán egy-egy problémára kínált megoldást, hanem összességében volt elképzelés a teljes rendszer megreformálására. Mivel elfogytak az emberek a mozgalomból, ezért a kezdeményezés rövid életű volt.

Szóba került a Razzia, Toroczkai László és Budaházy György kezdeményezése, amelynek célja a korrupt politikusok, állami emberek leleplezése volt. A Razzia keretében több úgymond rázós ügy is napvilágra került, köztük a Sukoróra tervezett kaszinó megakadályozása volt a legnagyobb súlyú (amit először a Szent Korona Rádió hozott nyilvánosságra – a szerk.). Amikor 2009-ben elkezdődtek a letartóztatások, majd 2009. júniusában elfogták Budaházy Györgyöt, Barcsa-Turner Gábor a Razzia valamelyik ügyére gyanakodott kiváltó okként. A Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereget már csak a neve miatt sem tartotta egyértelműen olyan kezdeményezésnek, amely a nemzeti oldalról indult, hiszen nem túl praktikus ilyen hosszú és furcsa névvel népszerűségre törekedni. Elmondása szerint a nemzeti média is megosztott volt annak tekintetében, hogy a szervezet valóban hazafiak csoportja vagy titkosszolgálati kezdeményezés, amelyet provokatív céllal hozott létre az állam valamelyik szerve.

Ezen a tárgyalási napon továbbá érdekes fordulatot is vett a bizonyítási eljárás, mert Barcsa-Turner Gábor vallomásában leszögezte, hogy 2009. április 8-án az érdi Tesco parkolójában – amellyel kapcsolatban az egész hazai médiát bejárta egy alig kivehető homályos rendőrségi felvétel, mint szenzációs „leleplezés” – Budaházy György nem lehetett jelen, mert ő Budaházy lakásáról ment oda és Budaházy akkor otthon maradt. Eszerint Barcsa-Turner lehetett a nyomozati iratokban szereplő, az akkori rendőrségi megfigyelők által ugyan be nem azonosított, de később Budaházynak kikiáltott személy.

A bíróság ezeken felül – Toroczkaihoz hasonlóan – lényegtelennek tűnő kérdések sorával is fárasztotta a tanút, melyek során Barcsa-Turner többek között elmagyarázta a bíróságnak, miért lehet fontos valakinek a származása, vallása vagy mi is az a jogfolytonosság.

Hírdetés

Az úgynevezett Magyarok Nyilai ügy következő tárgyalásán, pénteken (február 28-án) 9 órától Kemenár Zoltánt, szintén a védelem tanúját fogja meghallgatni a bíróság. A tárgyalás nyilvános, azon bárki résztvehet, akinek ideje engedi. Helyszín a Fővárosi Törvényszék épülete, Markó utca 27. II. emelet 36-os terem.

Hír Tv 2010-es szenzációhajhász híre a Tesco parkolós videó kapcsán:
https://www.youtube.com/watch?v=_riVGYzcqIs

Akkoriban készítettek egy paródia videót is erről (ezt érdemes megnézni!):

Sodi 66 mp-es összefoglalója a toroczkais napról: http://youtu.be/1mkcRnLlQOI


Forrás:szentkoronaradio.com
Tovább a cikkre »