Mégsem Anatóliában, hanem az eurázsiai sztyeppén háziasították először a lovakat

Nagy valószínűséggel mégsem Anatóliában, hanem az eurázsiai sztyeppén háziasították először a lovakat és csak később exportálták őket a Kaukázus és Anatólia területére – állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport.

A Science Advances című folyóiratban publikált tanulmány készítői Ázsia keleti részeiről, a Kaukázus és Anatólia térségéből származó ókori lómaradványokon végeztek genetikai vizsgálatokat – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A kutatók sokáig úgy vélték, hogy a lovakat Anatóliában háziasították először, nagyjából 5500 évvel ezelőtt. A szakemberek azonban most olyan bizonyítékokat találtak, amelyek azt sugallják, hogy a lovakat valójában az eurázsiai sztyeppén háziasították először és csak később exportálták őket Anatóliába körülbelül 4 ezer évvel ezelőtt, a bronzkorban.

A kutatók nyolc anatóliai és hat kaukázusi helyszínről származó 100 lómaradványon végeztek genetikai vizsgálatokat. A 2500 és 11 000 évvel ezelőtti maradványok egy része háziasított lovaktól, másik részük vadon élő társaiktól származott.

Az állatok eredetének megismeréséhez a kutatók paleogenetikai és morfológiai vizsgálatokat is végeztek a leleteken, beleértve egyebek között a mitokondriális DNS, valamint olyan DNSmarkerek elemzését, amelyeket korábban a lovak színével hoztak összefüggésbe.

Hírdetés

A háziasítás idővel változásokat eredményezett a lovak színében.

A kutatók azonosítottak olyan, a modern háziasított lovaknál jelen lévő jegyeket, amelyek hirtelen jelentek meg Kr. e. 2000-ben a térség lovainál – és nem fokozatosan alakultak ki -, ami azt sugallja, hogy a háziasítás folyamata valahol máshol zajlott.

A lovak színének éles megváltozása ugyancsak azt sugallja, hogy a lovakat behozták valahonnan a térségbe.

A kutatók bizonyítékokat találtak arra is, hogy az importált háziasított lovakat anatóliai vadlovakkal és szamarakkal is pároztatták. A legkorábbi ismert öszvérmaradványokat Ázsia délnyugati részén azonosították.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »