Megrótták, de szabályszerűen járt el a vízivó kislányt leszállító miskolci buszsofőr

Megrótták, de szabályszerűen járt el a vízivó kislányt leszállító miskolci buszsofőr

A közlekedési vállalat a közleményében azt írt: valamennyi járatán az utasok védelme, ruházatuk tisztaságának megóvása érdekében szigorúan tilos az étel- és italfogyasztás – a visszazárható PET-palackos kiszerelésű, nem alkoholos italok kivételével. Erre piktogramokkal is felhívják a figyelmet. A járművezetők az utazási szabályokat megsértőket leszállíthatják – amennyiben azt megtagadják, rendőri intézkedést kérhetnek. Ugyanakkor a közleményben az is olvasható, hogy

Hírdetés

„a járművezető az Üzletszabályzatban leírtak szerint, ugyanakkor nem a számára előírt, kellő udvariassággal járt el. Ezért a munkáltatótól megrovásban részesül. Az MVK Zrt. a járművezető udvariatlan viselkedéséért az érintett családtól elnézést kér (…)”

A közlekedési vállalat azonban azt fenntartja, hogy a buszvezető szabályszerűen járt el.

Vizet adtak egy kisgyereknek a kánikulában, rendőrt hívott a miskolci buszsofőr

Van az a típusú ember, aki a legjelentéktelenebb szabályokba is utolsó vérig tud kapaszkodni, és közben elfelejt empatikus, mérsékelt, azaz egyszerűen normális maradni. Miskolcon is valami ilyesmi történt, amikor egy kisgyermekes családra hívott rendőrt a buszsofőr, mert elővettek egy palack vizet.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »