Megrohanták a nagybányai pénzverdét

Megrohanták a nagybányai pénzverdét

Hagyomány mai nyelven mottóval indult el a Főtér fesztivál, azaz a nagybányai magyar napok, amely szeptember 22-ig mintegy 120 programmal várja az érdeklődőket – hangzott el az M5 kulturális csatorna keddi híradójában.

Már hagyomány, hogy a programsorozat történelmi visszatekintéssel kezdődik. A fesztivál első napján élettel telt meg az egykori királyi pénzverde, ahol történelmi előadást és könyvbemutatót tartottak a nagybányai pénzverés 500 évéről. A hajdani városfal tövében áll ma is Nagybányán az az épület, amely mintegy fél évezreden át látta el az arany és ezüstpénzekkel a magyar királyságot és az erdélyi fejedelemséget.
    

Balogh Béla történész felidézte, hogy a város és környéke az aranyról lett híres és erős, mindez pedig összefügg Károly Róbertnek a pénzreformjával, az arany forint veréséhez pedig aranyra volt szükség.
    

A nagybányai pénzverdében állították elő az 1320-as évektől kezdve az 1800-as évekig Magyarország pénzérméinek egyharmadát.
   

Hírdetés

Nem véletlen, hogy az egykori királyi pénzverde, a ma már múzeumként működő épület udvarán indult a Nagybányai Magyar Napok rendezvénysorozat, a nyitóprogram témája ugyanis a nagybányai pénzverésről szóló hiánypótló kötet és a város 690 éves első írásos említése volt.

Pintér Zsolt, a fesztivál főszervezője elmondta: fontos, hogy ne csak átéljék a történelmüket, múltunkat, tiszteljék értékeiket, hanem hogy ezt megmutassák a világnak, azon belül Erdélynek és az egész Kárpát-medencének.

MTI

The post Megrohanták a nagybányai pénzverdét appeared first on HUNHÍR.info.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »