Megrohamozták a szatmári kórházat egy 20 éves terhes nõnek a rokonai, miután az hirtelen elhunyt

Megrohamozták a szatmári kórházat egy 20 éves terhes nõnek a rokonai, miután az hirtelen elhunyt

Rendőröknek kellett közbelépniük a Szatmár Megyei Kórházban, hogy megakadályozzák egy fiatal nő rokonainak a túlkapásait. A botrány akkor robbant ki, amikor a hozzátartozók megtudták, hogy a 20 éves rokonuk, aki terhes is volt, hirtelen elhunyt.

Hírdetés

Denisa Felsőboldádról (románul: Stâna) került a kórházba. A nő nem kapott covid elleni védőoltást, egyébként rokonai azt sem ismerték be, hogy covidos lett volna. Azt állították, hogy „kicsit megfázott, ezért kellett beutalni a kórházba”. a helyi sajtó beszámolói szerint a beteg a kórházban is megtagadta a kezelést, nem fogadta el az oxigénmaszkot sem.

A PresaSM szerint Denisát a férje vitte kórházba, megfázásos tünetekkel. A fiatal nő köhögött és hasi fájdalmai voltak. többször tesztelték koronavírusra, de csak a hetedik teszt bizonyult pozitívnak, és addigra nagyon alacsony lett az oxigénszintje, ezért az orvosok úgy döntöttek, hogy intubálni fogják. Ehhez mesterséges kómát idéztek elő, azonban alig egy órával az intubálás után Denisa állapota válságosra fordult, és a fiatal terhes nő elhunyt. A magzat életét sem sikerült megmenteni.

A történet annyira megrázta Felsőboldád lakosait, hogy 50 ember azonnal beutazott Szatmárnémetibe, és a kórház előtt magyarázatot követeltek az orvosoktól. Az intézmény vezetősége kihívta a rendőrséget, akik ott maradnak, amíg lecsillapodnak a kedélyek. (PresaSM)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »