Megrendült a bizalom: magyar férfi lopta meg a munkáltatóját Svájcban

Megrendült a bizalom: magyar férfi lopta meg a munkáltatóját Svájcban

Vannak olyan élethelyzetek, amelyekre egyszerűen lehetetlen felkészülni, és ha bekövetkeznek, akkor könnyen megrengethetik a világképünket, biztonságérzetünket. Egy ilyen történetet mutatunk most be.

A kálvária azzal kezdődött, hogy tavaly november ellopták egy Svájcban élő magyar vállalkozó céges mikrobuszát. Sajnos jellemző az is, hogy egy honfitársunk károsította meg a kereskedéssel foglalkozó céget, Péter, a családi vállalkozó ugyanis úgy próbálta segíteni a fojtogató gazdasági helyzet miatt kivándorló magyarokat, hogy állást kínált nekik.

Meglépett a mikrobusszal

Ezt a segítőszándékot kihasználva került Pécsről az alpesi országba V. is, akit még korábbról ismert a vállalkozó.

V. hónapokig dolgozott Péter cégénél, és lakott az egyik bérleményében, azonban ott komoly lakbértartozást halmozott fel, majd egy éjszaka az egyik alkalmazottól ellopta a mikrobusz slusszkulcsát, és meglovasította a gépjárművet – ellehetetlenítve ezzel a céget.

Péter azonnal értesítette a svájci rendőrséget, ők pedig haladéktalanul kiadták a nemzetközi körözést a mikrobuszra.

A magyar rendőrök elfogták, majd…

V. eközben eljutott Magyarországra, ám végül Mohácsnál később fennakadt egy ellenőrzésen, és őrizetbe vették. Ha itt vége lett volna a történetnek, most happy endről beszélnénk. De nem így történt! Ugyanis a tolvaj néhány nappal később már arról posztolt a közösségi oldalán, hogy szabad ember.

Pedig nemcsak, hogy egy lopott autóból szedték ki a magyar rendőrök, de még jogosítványa sem volt az egyébként lakhelyelhagyási tilalom megsértése miatt itthon körözött V.-nek. (Az is egy érdekes adalék, hogy a Facebook-posztjában vádalkuról is büszkélkedett).

Hírdetés

Péteréknek Pécsre kellett leutazniuk, hogy átvegyék a mikrobuszukat, amit szinte teljesen leamortizálva kaptak vissza. (Egyébként a svájci és a magyar hatóság között nem működött a kommunikáció sem megfelelően: állítólag a svájci rendőrök sem a mohácsi, sem pedig a pécsi rendőrségen nem tudtak olyan emberrel beszélni, aki tudott volna németül, vagy angolul).

Lapunk érdeklődésére a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy a gépkocsi lefoglalásával összefüggésben a gépkocsivezetővel szemben a Mohácsi Rendőrkapitányság büntetőeljárást nem folytat. A magyar rendőrök a körözést kibocsájtó svájci hatóság által kért intézkedéseket tették meg, amikor az autót visszaszolgáltatták a jogos tulajdonosának.

Tehát, hiába szednek ki egy lopott kocsiból, nem jár érte szankció?!

Úgy tűnik, igen!

Mert bár V. ellen a svájci ügyészség eljárást kezdeményezett, de ez csak akkor járna büntetéssel, ha a férfi visszatérni az alpesi országba.

“Mivel a cselekmény súlya nem halad meg egy bizonyos határt, Svájc nem kéri a kiadatást, tulajdonképpen bárki ha elkövet itt egy kisebb bűntényt és haza menekül, megúszhatja”

– foglalja össze lapunknak a tapasztalatait Péter.

Sajnálatos módon több is veszett, mint az a leamortizált mikrobusz. Péter szerint ez az eset azt bizonyítja, hogy mennyire ki vannak szolgáltatva a svájci magyarok,

“ez az ember elvette a honfitársaim iránt érzett bizalmat egy feltétel nélküli segítőkészséget. Mert így bárki meglophat becsaphat, majd boldogan haza mehet következmények nélkül”.

Ugye megmondtuk, bármikor érhetnek megrendítő pillanatok.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »