Az Európai Unió Bírósága (EUB) keddi ítéletében kimondta: a tagállamoknak el kell ismerniük a más uniós országban, a helyi törvényeknek megfelelően kötött, azonos neműek közötti házasságot. A döntés célja a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog biztosítása, ugyanakkor a határozat éles vitát váltott ki a szlovák európai parlamenti képviselők körében, akiknek véleménye a teljes elutasítástól a támogatásig terjed.
Martin Hojsík (RE/PS), az EP alelnöke üdvözölte a döntést. Kiemelte, hogy az uniós polgárok családjait az egész blokk területén védelem illeti meg, és véleménye szerint ez nem jelent beavatkozást a nemzeti identitásba. „Itt az ideje véget vetni a diszkriminációnak” – fogalmazott a politikus.
Ezzel szemben a konzervatív oldal élesen bírálta a határozatot. Miriam Lexmann (EPP/KDH) az uniós szerződések szellemének megsértéséről beszél, hangsúlyozva, hogy a családjog tagállami hatáskör maradt. Úgy véli, a szlovák alkotmány védelmet nyújt a külső nyomással szemben. Milan Uhrík (ESN/Republika) még radikálisabb álláspontot képvisel: szerinte az ítélet „szivárványos-agendát” erőltet, ami ellentétes a szlovák alaptörvénnyel, ezért Szlovákiában végrehajthatatlan.
Monika Beňová (Smer-SD) árnyaltabban fogalmazott: bár szerinte is túllép a bíróság a hatáskörén, rámutatott, hogy az ítélet nem a házasság intézményét definiálja újra, hanem a szabad mozgáshoz fűződő jogok gyakorlását biztosítja. Branislav Ondruš (Hlas-SD) szerint tiszteletben kell tartani a más államban szerzett jogokat, ugyanakkor a „jogalkotási turizmus” helyett a hazai bejegyzett élettársi kapcsolat mielőbbi bevezetését szorgalmazza.
Teraz.sk, Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA, kollázs: Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


