Megosztja a jobboldalt a Yiannopoulos-botrány

Megosztja a jobboldalt a Yiannopoulos-botrány

Különös kihívással találta szembe magát a Fidesz-közeli politikai és kulturális holdudvar, amikor híre kelt a múlt héten, hogy az amerikai alternatív jobboldal botrányos publicistája, Milo Yiannopoulos tart előadást januárban egy kormány által támogatott konferencián, ahol Szijjártó Péter és Deutsch Tamás is beszél majd. A konzervatív jobboldaliak számára mára szinte vállalhatatlanná váltak a publicista politikai nyilatkozatai, főleg a botrány óta, ami azután robbant ki, hogy Yiannopoulos elfogadhatónak nevezte a szexuálisan érett, akár 13 éves fiatal fiúk és felnőtt férfiak közötti szexuális aktust. Ez szerinte nem feltétlen számít pedofíliának. Yiannopoulos ugyanakkor az újhullámos jobboldaliakat kiszolgáló kormányközeli sajtóban (például a Pestisrácok.hu-nál és a 888.hu-nál) igazi fáklyahordozó megmondóemberként tündököl, aki rendre a baloldali és liberális nézeteket vallókat hergeli.

A hazai kormánypárti körökben mutatkozó zavart az is erősítette, hogy az Európa jövőjéről a visegrádi négyek országainak szóló konferenciát szervező, Schmidt Máriához, a Terror Háza igazgatójához kötődő közalapítvány a napokban levette a korábban nyilvános programot, mintha Yiannopoulos érkezése kérdésessé vált volna. Erre az ellentmondásra figyelt fel a hazai közélet, hogy míg újjobboldali hazai körök támogatják Yiannopoulos érkezését, addig néhány fideszes politikust leszámítva a többiek távolságot tartanak tőle.

http://mno.hu/

„Azt a hisztit, amely a szociálliberális média világában zajlik az említett személy meghívása kapcsán, fanyar mosollyal követem” – mondta kedden az Index kérdésére Deutsch Tamás. A kérdéstől látványosan eltérve a fideszes európai parlamenti képviselő szemrehányóan tette szóvá a lap munkatársának, hogy miért bélyegez meg valakit a sajtó homoszexualitásának hangsúlyozásával. Megjegyzendő, hogy a kérdés Yiannopoulos pedofíliával kapcsolatos megengedő nyilatkozataira irányult. – A parlamentben Horn Gyula mellett ültem, aki a saját népére lőtt. Ez sokkal nagyobb erkölcsi kérdéseket vetett fel – így érzékeltette Deutsch, hogy milyen nézetbeli különbséget tűr meg a környezetében, de Yiannopoulos pedofíliával kapcsolatos nyilatkozataira nem reagált. (Horn Gyula fia a HVG.hu-nak minderre közölte, méltatlan, hogy egy olyan embert támadjanak, aki már nem tud védekezni, az állítás pedig ténybelileg alaptalan és erkölcsileg nívótlan.)

Deutsch válaszaiból is visszaköszönt az az érvelési rendszer, amivel – a botrány kirobbanásáig – amerikaiak milliói tudtak Yiannopoulus mellett kiállni. A publicista ugyanis számukra szimpatikusan támadta a baloldali és liberális bástyákat, mint a vitákban mindenki érzékenységét tiszteletben tartani próbáló politikai korrektséget (PC) vagy a neofeminista mozgalmakat. Párhuzamosan azonban végig homoszexualitásával és zsidó származásával védekezett, hogy „lám, a balliberálisok sem tisztelik az általa is támadott értékeket” – akkor is, ha nem személyében érte támadás, hanem érveinek ellentmondásait kritizálták.

Hírdetés

Yiannopoulos meghívásának az is különös jelentőséget ad, hogy miközben kiesett a jobboldali kulturális holdudvarból a pedofília relativizálásával, egy olyan konferenciára várják, ahol a magyar mellett a lengyel kormány képviselői is jelen lesznek, ám nézeteik kulcskérdésekben lényegesen szemben állnak Yiannopoulos értékrendjével. A keresztény értékek mellett sarkosan kiálló lengyel és magyar kormány számára ugyanis komoly népszerűségvesztést jelenthet, hogy az amerikai véleményformáló a törvény alapján is büntetendő cselekedeteket tekint elfogadhatónak. 

http://mno.hu/

– A pedofíliát a leghatározottabban elítéljük, az őrültséget pedig őrültségnek tekintjük – nyilatkozta a kérdésben Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, hogy sem a kormánynak, sem a Fidesznek nincs köze a konferencia lebonyolításához, így nem voltak befolyással a publicista meghívására, amit nem is tart helyes döntésnek a szervező alapítvány részéről. Gulyás utalást tett arra is – annak fényében, hogy a hivatalos programot törölték a szervezők –, hogy közel sem biztos Yiannopoulos megjelenése a rendezvényen. A frakcióvezető – a Magyar Nemzet kérdésére – egyértelművé tette, hogy bár a Fidesz támogatja a szókimondó, politikai korrektséget nélkülöző vitákat, a „pedofíliát népszerűsítő” véleményformálók még a kormánypárt PC-ellenes vitakultúrájába sem fér bele. Bár Deutsch Tamás rendszeresen feszegeti ennek a „vitakultúrának” a határait, Gulyás abban már nem lát problémát, hogy párttársa is részt vesz a konferencián.

– Azokat az értékeket fogja szem előtt tartani ebben az évben is a KDNP, mint mindig, semmi nem változott – mondta lapunk érdeklődésére Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője. Felvetésünkre, hogy a KDNP a család és a kereszténység értékeire igyekszik alapozni politikáját, ebbe pedig nem igazán illenek bele Milo Yiannopoulos provokatív, például a pedofíliát relativizáló kijelentései, Harrach Péter úgy reagált: minden gyermeket védeni kell a pedofíliától, a „legocsmányabb dologtól”. „Az úrhoz pedig, akit meghívtak, semmi közünk, mert nem mi szervezzük ezt a konferenciát” – mondta. További kérdésünkre, hogy elhatárolódnak-e Yiannopoulostól, úgy reagált: nem nekik kell, hanem a külügyminisztériumnak. Lapunk a KDNP-s Hollik Istvánt is kereste a párt értékeivel kapcsolatban, ám ő nem kívánt a Magyar Nemzetnek nyilatkozni lapunk tulajdonosa miatt. 

– A Fidesz keresztény, konzervatív párt, amelynek alapja a család – nyilatkozta Pócs János, a Fidesz országgyűlési képviselője. Yiannopoulos kormányzati konferenciára való meghívásáról annyit mondott: ő nem kormánytag, most találkozott ezzel az információval először, így véleménye sincs.

A konferencia törölt programjából és Milo Yiannopoulos személyével kapcsolatban kerestük Schmidt Máriát, a szervező Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány vezetőjét, ám amint jeleztük, hogy a Magyar Nemzet részéről keressük, bontotta a vonalat. Az alapítvány, illetve a támogató Külgazdasági és Külügyminisztérium sem reagált megkeresésünkre, hogy végül Yiannopoulus megjelenik-e a konferencián, illetve mi áll választásuk hátterében.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.03.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »