Megőrült a lakosság a „fekete pénteken”

Szakértők szerint a fekete pénteknek köszönhetően az idén a szokásosnál is hosszabbra nyúlik az ünnepi bevásárlási időszak, és a magyarok várhatóan éppúgy 80-90 milliárd forintot költenek az ünnepi asztalra valókra, mint ajándékra. Hasítottak tegnap az online értékesítők is.

Egyvalamiben már biztosan utolértük idén Amerikát: a magyar vásárló ugyanúgy tolakszik, veszekszik, kiabál a fekete pénteken (Black Friday), ahogy az Egyesült Államok áruházaiban hosszú évek óta megszokott a nagy leárazásokkor. Futótűzként járta be például az internetet a videó, amelyen azt láthattuk, hogy a kaposvári Tescóban egymást tapossák az emberek a 150-ről 90 ezer forintra leértékelt plazmatévé miatt. Ugyanennek a hipermarketnek a szegedi kirendeltségén a tévék mellett a laptopok is népszerűek voltak, sokan azonban a 20 helyett 10 ezer forintért kapható kávéfőzőért vívtak szó szerint közelharcot. Ez csak két kiragadott példa a több tucat közül országszerte, de az Egyesült Államoktól – szerencsére – még messze vagyunk. A tengerentúlon ugyanis az elmúlt években hét halottja és 90 sebesültje volt a vásárlás „ünnepének”. Azért a britek sem „tétlenkednek”, a manchesteri rendőrség például tegnap a Twitteren tudatta, hogy két heves vásárlót már a reggeli órákban letartóztattak.

Felpörgött az ünnepek előtti vásárlás

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint részben az amerikai hagyomány átvételének következtében a korábbi évekkel szemben hosszabb ünnepi bevásárlási időszakkal lehet idén számolni. Az OKSZ arra számít, hogy a decemberi költekezés idén elérheti a 950 milliárd forintot, ami 5-6 százalékos növekedést jelent a tavalyihoz képest. Vámos György főtitkár hangsúlyozta: két fekete péntek is felpörgette az üzletmenetet, hiszen sokan már egy héttel korábban, november 20-án leárazták az árukészletük jelentős részét. A szövetség úgy kalkulál, hogy idén az ünnepi asztalra valókra a vásárlók előreláthatóan ugyanúgy 80-90 milliárd forintot költenek, mint az ajándékokra. Az átlagos kiadás ajándékra családonként 26-28 ezer forintra becsülhető, de ez az átlag nagy különbségeket is takar. Az ajándékozási cikkek köre lényegesen nem változik, nagyobbrészt könyv, játék, műszaki cikk, számítástechnikai, elektronikai termék, ruhaféle vagy háztartási felszerelés lehet a fenyőfa alatt.

Sztártermékek: tévé, telefon, tablet

Hírdetés

A fekete péntek a régióban, így hazánkban is főként az online kereskedelem katalizátora. Az eMAG webáruház arról tájékoztatta lapunkat, hogy a tegnapi nyitáskor az első négy percben 50 termék fogyott másodpercenként, délután négyig 135 ezer megrendelés futott be 2,7 milliárd forint értékben. A vásárlások 40 százaléka már mobilalkalmazás segítségével történt.

A legkelendőbb sztártermékek a televízió, a telefon, a tablet és a parfümök voltak, az év újdonsága pedig az, hogy most először autót is lehet vásárolni az eMAG-on. Az első órában gazdára is talált egy személygépkocsi az eredeti 5,1 millió helyett 3,7 millió forintért. A vállalkozás arról számolt be, hogy a tegnap reggel nyolc óra előtti nyitás idején 100 ezernél több vásárló várakozott az akció kezdetére. A virtuális csúcsforgalomban körülbelül 150 ezer vásárló böngészte egyidejűleg az ajánlatokat, ez a szám majdnem háromszor akkora, mint a tavaly mért adat.

Egyforintos árverések a Vaterán

Az eseményhez olyan formában a Vatera is csatlakozott, hogy tegnaptól vasárnapig egyforintos árverésekkel jelentkezik. Nincs minimálár, annyiért kaphatja meg a kiválasztott terméket a vevő, amennyiért a licitáláskor elnyerte. A portál saját felmérése szerint a kívánságlisták élén az okostelefonok szerepelnek, azon belül is különösen kelendő az iPhone 6s és 5s, a Microsoft Lumia és a Samsung Galaxy S6. A háztartási gépek és bútorok mellett sok egyedi kérés is beérkezett a pókemberes pizsamától a zenélő babáig, az online piactér minden igényt igyekezett kiszolgálni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben is megjelent. A megjelenés időpontja: 2015. 11. 28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »