Megöltek egy férfit Budapest VI. kerületében – egy 41 éves nőt gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével

A BRFK rendőrei tizenöt órán belül elfogtak egy 41 éves nőt, akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.

Hírdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. április 17-én, 18 óra 25 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten, a VI. kerületi Bajza utca egyik lakásában egy elhunyt férfit találtak.

A BRFK rendőrei a helyszínen szemlét tartottak, és megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta, ezért a BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A terézvárosi járőrök – személyleírás alapján – 2020. április 18-án, 8 óra 50 perckor, Budapesten, a Nyugati téren elfogtak és előállítottak egy 41 éves budapesti nőt. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya T. Olga ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást. A nő kihallgatása folyamatban van.

Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »