Megölték az Iszlám Állam iraki vezetőjét

Megölték az Iszlám Állam terrorszervezet iraki vezetőjét – jelentette be kedden Mohammed asz-Szudáni iraki miniszterelnök.

A kormányfő hősies bevetésről beszélt a Hamrin-hegységben. A terroristák válija (kormányzója) mellett a szélsőségesek másik nyolc vezetőjét is megölték az akcióban.

„A terroristáknak nincs helyük Irakban” – tette hozzá.

Hírdetés

Az iraki hadsereg különleges alakulatának tájékoztatása szerint Dzsazím al-Maszruai Abu Abdel Kadír vezette az Iszlám Állam helyi szervezetét. Az akcióban megölt többi vezető kilétét a DNS-vizsgálatok elvégzése után fogják a nyilvánosság elé tárni.

A bevetés során a katonák nagy mennyiségű fegyvert, lőszert és egyéb felszerelést foglaltak le, illetve robbanószerkezetek készítésére használt helyiségekre bukkantak.

A közlés szerint az északkelet-iraki Hamrin-hegységben volt az Iszlám Állam egyik fontos főhadiszállása.

Az Iszlám Állam egykor Irak területének mintegy 40 százalékát, s a szomszédos Szíria területének mintegy harmadát tartotta megszállva. Az Egyesült Államok által vezetett terrorellenes koalíció katonai vereséget mért a dzsihadistákra, bár a szervezetet végérvényesen felszámolnia nem sikerült. Az amerikai hadsereg e térségért felelős Középső Parancsnoksága (Centcom) szerint a terrorszervezetnek továbbra is mintegy 2500 harcosa van, akik rendszeresen merényleteket hajtanak végre.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »