Megölte, majd feldolgozta a feleségét

Megszületett a vádirat a darnózseli férfi ügyében, akit így már nemcsak gyanúsítanak a 2014-ben elkövetett brutális gyilkossággal, de a megyei főügyészség is azt állítja: ő a tettes – írja a Kisalföld.

A portál úgy értesült, hogy soron kívül tárgyalják majd, és valószínűleg még az idén kitűzik az egyik legrejtélyesebb emberölés tárgyalását, a darnózseli gyilkosságot. Már az ügyészség is állítja: a darnózseli hentes ölte meg volt feleségét, mert viszonyuk elmérgesedett a kisebbik gyermek elhelyezése miatt.

Az eltűnéskor még nem gyanakodtak gyilkosságra

Az ügy 2014. május végéig nyúlik vissza, amikor eltűnt egy negyvenéves nő. Az eltűnését az asszony testvére jelentette a rendőrségen, mert a nő, miután a mosonmagyaróvári munkahelyéről eltávozott, többet nem adott életjelet magáról. Egy ideig közigazgatási eljárás keretében keresték a nőt, majd miután bűncselekményre utaló adatok merültek fel, az ügy átkerült a megyei rendőr-főkapitánysághoz. 2014. június 5-én átvizsgáltak egy Darnózseli határában lévő mintegy nyolc négyzetkilométeres területet, és ezt 25-én százhúsz rendőrrel megismételték. Pár nappal ezután emberölés gyanújával őrizetbe vették a férjet, aki mindvégig tagadta a gyilkosságot és továbbra sem ismeri el a tettet.

Hírdetés

A vád emberölés

Dr. Gál Katalin főügyészségi szóvivő a Kisalföldnek elmondta: emberöléssel vádolják a 2014. július 2. óta előzetes letartóztatásban lévő férjet. Ugyanakkor a vád továbbra sem tálalja ki a nyilvánosságnak a bizonyítékait, s igen szokatlan módon még azt sem részletezi, hogyan történt az emberölés.

A lap úgy tudja, a nő a végleges válásig vissza szeretett volna költözni otthonukba, hogy a 12 éves gyermekükkel együtt élhessen, amit a férfi nehezményezett, kapcsolatuk ekkor mérgesedhetett el.

A vád szerint a férj megölte a feleségét. A holttestet autóba rakta, hazavitte, s megvárta, míg gyermeke elaludt. Akkor beállt a garázshoz az autóval, kivette a nő holttestét, majd a ház alatti húsfeldolgozóban „feldolgozta”. Ezután a maradványok egy részét elégette, egy részét elrejtette vagy szétszórta, később pedig sósavval fertőtlenítette a húsfeldolgozó eszközöket – írja a Kisalföld.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »