Megnyitották a székesfehérvári püspökség adventi udvarát

Megnyitották a székesfehérvári püspökség adventi udvarát

Megnyitotta kapuit a székesfehérvári püspökség Adventi Udvara. November 29-én, szombaton Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját a püspöki palota feldíszített udvarán, ahol a hagyományos koszorúkészítéssel elkezdődtek a programok, a faházakban pedig a kézműves és jótékonysági vásár, valamint a Katolikus Karitász adománygyűjtő akciói is.

Az első ünnepi gyertyagyújtás alkalmával a budaörsi Mindszenty József Római Katolikus Óvoda és Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola diákjai adtak szép ünnepváró műsort.

A közös imádságon Szakács Péter püspöki titkár adventre hangoló gondolatokkal köszöntötte a jelenlevőket.

„Advent az Úr eljövetelére való várakozás ideje. Az adventi események lehetőséget adnak nekünk arra, hogy mindannyian az ő eljövetelét várva és felkészülve rá testben és lélekben készen várjuk karácsonyt, Krisztus születésének ünnepét” – fogalmazott, majd felolvasta az első adventi vasárnap evangéliumát.

Spányi Antal püspök beszédében emlékeztetett: az adventi koszorú első gyertyájának fellobbanó lángja azt jelzi, hogy Isten eljön hozzánk, és rajtunk múlik, hogy ez a látogatás elhozza-e az új életet nekünk.

„Ahhoz, hogy észrevegyük, hogy Isten közeleg hozzánk, az életünkön változtatni kell, különben adventben is rohanunk, túl sok feladatot írunk az elvégzendő listákra. Persze kell takarítani, főzni, vásárolni, de ha nem gondoskodunk családjaink és szeretteink lelkéről, akkor minden hiábavaló lesz – hangsúlyozta a főpásztor.

Rajtunk múlik, hogy az adventet engedjük elszaladni, vagy megragadjuk a várakozás reményét.

Hírdetés

Szívből kívánom, hogy ezeken az adventi napokon találjunk rá a csöndre, az imádságra, a szentmisére, és végezzük el a szentgyónásunkat. Így újuljunk meg belsőleg, fogadjuk el Isten fölkínált lehetőségét, ajándékát, az újjászületést. Ha tudjuk így várni karácsony ünnepét, akkor Jézus születésének öröme a miénk lesz.”

A megyéspüspök meggyújtotta az Adventi Udvar koszorúján az első gyertyát, majd megáldotta az Egyházmegyei Múzeum ötletműhelyében elkészült adventi koszorúkat és azokat a családi gyertyákat, amelyeket az imádságos adventi alkalmakra vittek otthonaikba az emberek.

Az udvarban idén is felállították a játéksarkot és a karácsonyt idéző játékudvart, valamint a szelfiző sátrat.

Nem maradt el az életnagyságú betlehem felállítása sem.

Az Adventi Udvarba érkezők ebben az évben is találnak – más érdekességek mellett – elvihető adventi imafüzetet, igés kártyát, adventi naptárt és karácsonyi színezőt.

A város polgárait továbbra is várják az adventi hétvégeken és advent utolsó hetében mindennap nyitva tartó Adventi Udvar programjaira.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye/Berta Kata

Fotó: Berta Gábor

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió/Körtvélyes Tivadar

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »