Megnyíltak a német nők, sorra jelentik fel a színesbőrű fenevadakat

A kölni pályaudvar környékén nők ellen tömegesen elkövetett támadások miatt benyújtott feljelentések száma az utóbbi napokban jelentősen megnőtt: míg csütörtökig nagyjából 170 esettel kapcsolatban tettek panaszt a hatóságoknál, addig szombatra ez a szám több mint kétszeresére, 379-re nőtt.

Magyar Menedék - Badiny

Hírdetés

A kölni rendőrség több mint száz nyomozót állított rá az ügyek kivizsgálására. A hatóság közleménye szerint a nyomozás középpontjában álló gyanúsítottak „elsősorban észak-afrikai országokból származnak”, „többségük menedékkérő vagy illegálisan tartózkodik Németországban”. Egyelőre vizsgálják, hogy a gyanúsítottak részt vettek-e bűncselekmények elkövetésében szilveszter éjszakáján, és ha igen, milyen mértékben – közölte a rendőrség.

A német szövetségi belügyminisztérium pénteken azt közölte, hogy a szövetségi hatóságok 32 gyanúsítottat azonosítottak, köztük 22 menedékkérőt. AZ elkövetők közül kilencen algériaiak, nyolcan marokkóiak, négyen szíriaiak, öten irániak, egy iraki, egy pedig szerb állampolgár.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »