Megnyílt a Mária Rádió rajzpályázatának kiállítása Révkomáromban

A Mária Rádió Mirjam még 2022-ben hirdette meg második alkalommal rajzpályázatát. A beérkezett pályaművek kiállításának ünnepélyes megnyitójára január 26-án, csütörtökön délelőtt került sor a komáromi Limes Galériában, ahol a díjakat is átadták. A tárlat hétköznaponként 13 és 15 óra között, február 26-áig látogatható.

A pályázatra a 2022-es évben kiemelkedően sok, megközelítőleg 400 mű érkezett, melynek mindegyike kiállításra került. A zsűri (Farkas Veronika, Lépes Lóránt, Szabó Zsolt, Győri Andrea, Szűcs Stefánia) közel 70 pályaművet díjazott, valamint 5 alkotás különdíjat is kapott.

A megnyitóra meghívást kapott minden kedves pályázó, felkészítő tanáraik, a szlovákiai magyar sajtó képviselői, valamint Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott, az országgyűlés volt elnöke.

Az ünnepséget Szűcs Stefánia, a rajzpályázat vezető koordinátora nyitotta meg, majd rövid felvezetés után át is adta a szót a Mária Rádió Mirjam elnökének, Szabó Zsoltnak. Szabó Zsolt röviden vázolta, miért és hogyan is jutott idáig a rádió, hogy immáron második alkalommal rendezte meg rajzpályázatát. A közösség összefogásán és a művészet ápolásán túl ez egy kiváló alkalom, hogy a rádió megszólítsa a fiatalokat is, valamint rajtuk keresztül minél több családhoz eljusson a rádió hangja. Nyitó beszédét a következő szavakkal zárta: „Merjetek nagyokat álmodni, higgyetek Istenben és legyetek bátrak!”

Ezt követően Lépes Lóránt, a rádió műsorigazgatója vette át a szót. Beszédében röviden ismertette a rádió történetét és működését. Rávilágított a meghirdetett témák és a hit, valamint nemzetünk történetének és kultúrájának összefonódásaira. Felszólalása végén szintén hangsúlyozta: mennyire fontos, hogy a rádió, és ezáltal a Szűzanya hangja, minél többek otthonába eljusson.

A rádió vezetőit követően Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, mély és megható gondolatai hangzottak el. Mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy nagyon szívesen jött, hiszen ez a rendezvény most a gyermekekről és a Jóistenről szól: „A gyermekek ünnepe ez a mai nap.” Szavaiban kiemelte: nem a versengés, hanem a kooperáció a fontos, az együttműködésre kell törekedni, és erre nevelni a jövő generációit. Szintén említésre kerültek a rajzpályázat témái (Kedvenc szentem, Otthonunk a Felvidék, Így segítünk mi, Petőfi Sándor, a magyar romantika költője). Szili Katalin elmondása szerint ezekben megjelenik mindaz, amit a magyar identitás a Kárpát-medencében jelent. Beszédében kitért arra is, hogy jelenleg a béke és a biztonság a legfontosabb. Szavait egy buzdítással zárta, miszerint: „legyen ebből hagyomány.” Szili Katalin egy nem várt, ugyanakkor egy nagyon kedves és megtisztelő ajándékkal kedveskedett, mind a rádió, mind pedig az alkotók számára – a pályázat különdíjas alkotóit meghívta egy parlamenti látogatásra, Budapestre az Országházba.

Hírdetés

A felszólalásokat követően Korpás Éva népdalénekes és előadóművész rövid előadásával örvendeztette meg a jelenlévőket. Meggyőződése szerint: „a magyar népdal csodálatos kincsünk, melyben teljes érzelmi világunk megjelenik.” Az előadás végén a művésznő és a jelenlévők közösen énekelték el az A csitári hegyek alatt című népdalt, mely határozottan megérintő és felemelő élmény volt.

A népdalénekes előadását követően a díjakat Lépes Lóránt, Szabó Zsolt és Szili Katalin adták át a díjazott művek alkotóinak és tanárainak.

A megnyitó végén Szabó Zsolt, a Mária Rádió Mirjam elnöke meghívta a különdíjas alkotókat a rádióba egy látogatásra.

Forrás és fotó: Mária Rádió Mirjam

 

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »