Megnyerte első törökországi meccsét a Sepsi-SIC (Női kosárlabda, Európa-kupa)

Megnyerte első törökországi meccsét a Sepsi-SIC (Női  kosárlabda,  Európa-kupa)

Kapkodva kezdett, de a nagyszünet után magára talált a megyeszékhelyi Sepsi-SIC együttese, amely a női kosárlabda Európa-kupa csoportkörének második fordulójában 70–56 arányban diadalmaskodott az ankarai Nesibe Aydin vendégeként. A zöld-fehérek szombaton a Nemzeti Liga ötödik körében a Bukaresti Rapid ellen játszanak bajnoki mérkőzést, majd jövő csütörtökön (november 10.) az E-csoport másik török együtteséhez, a Bursa Uludag Basketbolhoz látogatnak.

Hazai kosárral indult a Nesibe Aydin–Sepsi-SIC találkozó, amelynek első negyedét kissé kaotikus játék jellemezte. Mindkét oldalon sok volt a hiba, a kapkodás, és egyik csapat sem tudta a tőle megszokott játékát bemutatni. Az 5. percben hárompontos volt a török alakulat előnye (8–5), de kevéssel később a zöld-fehérek kiegyenlítettek 10-re. A folytatásban Queen Egbo duplájával ismét vezetett az ankarai együttes (12–10), a soron következő bő három percben pedig nem született újabb kosár. A játékrész 12–12-vel ért véget, miután Khadijiah Cave értékesített két büntetődobást. A második negyed eleje a házigazdákról szólt, akiknek sikerült ellépniük a Sepsi-SIC-től (19–14), ám ekkor berobbant Maria Jespersen, aki három egymás utáni triplával fordított, és a szentgyörgyi lányok először vezettek a mérkőzésen (21–23). Innen felváltva pontoztak a csapatok, s az első félidő hajárjában azonban lányaink jeleskedtek, akik plusz hárommal vonultak öltözőbe (30–33).

A nagyszünet után egyre jobban kosárlabdáztak Zoran Mikes tanítványai, s a 26. percben már tízpontos volt a mieink előnye (35–45). Egy perccel később 15 pontosra nőtt a két együttes közti különbség (35–50), ám a harmadik szakasz egy 8–0-s török rohammal zárult (43–50). Az utolsó negyed első kosarát a 32. percben jegyezhettük fel, amire Jespersenék egy 11–0-s részsikerrel válaszoltak (45–61). Az utolsó négy percen belül sem lankadt a párharc intenzitása, a Nesibe Aydin nagyon próbálkozott a felzárkózással, míg a Sepsi-SIC előnye megtartására törekedett. A vége 56–70 lett a zöld-fehérek javára, akik az izraeli Elitzur Holon után a Nesibe Aydint is legyőzték, és hibátlan mérleggel vezetik az E-csoport rangsorát.

 

Hírdetés

 

 

A párharc legeredményesebb kosarasát a házigazda törökök adták, miután Jessica Thomas 22 ponttal segített csapatán, tőlünk Jaspersen 17, Britney Jones 16, Boriszlava Hrisztova 14 egységgel, míg Bethy Mununga 21 (!) lepattanóval vette ki részét együttesünk szerdai sikeréből.

Női kosárlabda, Európa-kupa, csoportkör – 2. forduló: Nesibe Aydin–Sepsi-SIC 56–70 (12–12, 18–21, 13–17, 13–20). Ankara, Tobb-Etü Sportcsarnok. Vezette: Goran Stojančević (bosnyák), Dumitru Stasiev (moldovai), Primož Pipan (szlovén). Nesibe Aydin: Akalan 10/6, Thomas 22/12, Egbo 9, Yaya 9/3, Diallo 6–Guner, Ilba, Emirtekin, Yolcu, Duman, Ozen, Gurel. Edző: Erman Okerman. Sepsi-SIC: Ghizilă 6/6, Jones 16/3, Jespersen 17/9, Cave 8, Mununga 9–Hrisztova 14/6, Gödri-Părău, Kmetovska, Cătinean, Mititelu. Edző: Zoran Mikes.

Az E-csoport másik mérkőzését, az Elitzur Holon–Bursa Uludag Basketbol találkozót csütörtökön rendezik meg. A négyesünk állása: 1. Sepsi-SIC (2/0) 4 pont, 2. Nesibe Aydin (1/1) 3 pont, 3. Elitzur Holon (0/1) 1 pont, 4. Bursa Uludag Basketbol (0/1) 1 pont.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »