Megmutatták Fico hasán a sebhelyeket, a Smer már készül a merénylet évfordulójára (Fotók)

Megmutatták Fico hasán a sebhelyeket, a Smer már készül a merénylet évfordulójára (Fotók)

Megmutatták Fico hasán a sebhelyeket, a Smer már készül a merénylet évfordulójára (Fotók) Lajos P. János2025. 05. 13., k – 16:48 Pozsony |

A Smer a Fico elleni tavalyi merényletet az ellenzék nyakába akarja varrni, az elkövetőt szerintük az ellenzéki pártok, elsősorban a Demokraták radikalizálták. Fotót mutattak Robert Fico miniszterelnök sebhelyes hasáról, hogy bizonyítsák a merénylet megtörténtét. A kormányfő a sajtót is gyűlöletkeltéssel vádolja. A Demokraták visszautasítják a Smer vádjait.

Robert Fico és a Smer csütörtökön Nyitrabányán (Handlová) akar emlékezni a kormányfő elleni merényletre, amelynek éppen akkor, május 15-én lesz az egyéves évfordulója. Fico vasárnapi sajtótájékoztatóján is beszélt a programról, amelyet „egész naposra” terveznek. A kormány ugyanaznap Nyitrabányán ülésezik.

„A szokásos sajtótájékoztatókon kívül, egy nagy találkozót készítünk elő Nyitrabányán, amire természetesen önök is meg lesznek hívva” – mondta a vasárnapi sajtótájékoztatóján a miniszterelnök. Erre szerinte azért van szükség, mert az ellenzék politikája a gyűlöletre épül. 

Mi elutasítjuk, hogy a szlovák politika – ha az ellenzék munkáját nézzük – a gyűlöletre épüljön, mert az, amit ők bemutatnak, az tiszta gyűlölet, és ennek a gyűlöletnek az eredménye volt a merénylet ellenem

 – jelentette ki Fico.

Szerinte nem feledkezhetnek meg erről a dátumról, ezért május 15-én különböző rendezvények lesznek, amelyeken az egy évvel ezelőtti eseményre emlékeznek, és arra, hogy ez milyen tanulságokkal járt, és változott-e valami az ellenzék viselkedésén. „Már most meg kell jegyeznem, hogy az agresszivitásuk nagyobb, mint tavaly május 15. előtt” – vetítette előre a csütörtöki rendezvények következtetéseit Fico. A pontos csütörtöki programot azonban még nem árulta el sem a Smer, sem a kormányhivatal, lapunk erre vonatkozó kérdéseire nem érkezett válasz. 

Az ellenzék radikalizálta az elkövetőt

Ma (kedden) azonban Fico három közeli munkatársa, Robert Kaliňák védelmi miniszter, Tibor Gašpar, a parlament alelnöke és David Lindtner, Fico tanácsadója és védőügyvéde a merényletről tartott sajtótájékoztatón újra az ellenzéket tette felelőssé. Tibor Gašpar szerint az elmúlt egy évben csak az változott, hogy a gyűlölet óriási mértékben megerősödött. 

Nemcsak Robert Fico a célja a gyűlöletnek, hanem a Smer és a párt egyes képviselői is

 – állítja Gašpar. Szerinte ez egyértelműen az ellenzék munkájának az eredménye. „Önök azok, akik rossz embert csinálnak Ficóból” – üzente az ellenzéknek.

A parlament smeres alelnöke szerint egyértelműen politikai terrorcselekmény volt a Fico elleni merénylet. Több videórészletet is bejátszottak, az egyiken egy beazonosíthatatlan tüntető például azt mondta, hogy Robert Ficót „valakinek meg kellene ölnie”.

Gašpar úgy véli, hogy az ellenzéki politikusok szótára átragad a kormányellenes tüntetőkre is, és magát a merénylőt, Juraj Cintulát is ellenzéki politikusok radikalizálták. 

Cintula az ellenzéki politika terméke, szorosan kapcsolódott Demokraták párthoz

 – jelentette ki Gašpar. 

A merénylet meg sem történt?

David Lindtner, Robert Fico jogi képviselője a merénylet nyomozati anyagaiból mutatott be részleteket, arra hivatkozva, hogy sokan vannak, akik szerint a merénylet meg sem történt. „A miniszterelnök engedélyével nyilvánosságra hozzuk ezeket a képeket, amelyek a nyomozati anyagban a szakértői vélemény részét képezik” – mutatta be a Fico véres ruháiról és a már begyógyult sebhelyekről készült képeket Lindtner.

Szerinte a vád nekik adott igazat abban, hogy ez nemcsak egy emberölési kísérlet, hanem terrortámadás. 

Ez az alkotmányos rend elleni terrortámadás, mert a merénylő célja az volt, hogy a kormányfő halálával a kormány szétessen, és előrehozott választást kelljen kihirdetni

Hírdetés

 – mondta Lindtner. Ő is azt hangsúlyozta, hogy az ellenzék és a média hatott Cintulára. „Indoktrinált, manipulált és dezinformált fanatikus, aki a masszív manipuláció nélkül ilyen támadást nem követet volna el” – jelentette ki Lindtner. 
 

Čaputová is gyanús

Lindtner belekeverte az ügybe az akkori köztársasági elnököt, Zuzana Čaputovát. 

A Meta már egy nappal a merénylet után törölte Cintula Facebook-profilját, és tudjuk, hogy a Meta kommunikált a köztársasági elnök hivatalával, annak hivatalvezetőjével

 – jelentette ki Lindtner. Azt állította azonban, hogy a nyomozók nem tudták kideríteni Cintula Facebook-profilja törlésének okát, és azt sem, hogy miről kommunikált a hivatalvezető a Metával. 

Lindtner azt állítja, hogy Cintula már korábbra, az április 24-i kihelyezett kormányülés idejére, Alsókorompára (Dolná Krúpa) tervezhette a merényletet Fico ellen, mivel megtalálták nála az egyik könyvét, amit Ficónak ajánlott, április 24-i keltezéssel. A könyv címe: Az áldozat üzenete (Posolstvo obete).

Lindtner nemcsak a Demokratákat, hanem a Nyitott Kultúráért platformot is belekeverte a merényletbe, mert 2024. május 14-én a parlament előtt tiltakoztak a szlovák Művészeti Alapról (FPU) szóló törvény módosítása ellen.

Kaliňák: a Smer a legdemokratikusabb párt

Robert Kaliňák védelmi miniszter Ján Kuciak és jegyese meggyilkolásával indította megszólalását, szerinte a jelenlegi ellenzék már azzal is visszaélt, és Robert Ficóra próbálta kenni. Arról nem beszélt, hogy a gyilkosság feltételezett megrendelőjével, Marián Kočnerrel a Smer több politikusa és a Smerhez közel álló vállalkozók is kapcsolatban álltak. Kaliňák szerint a Smer a „legdemokratikusabb párt, amely mindig a demokráciát védi”.

Kapcsolódó cikkünk

Robert Fico (Smer) kormányfő megírta levelét az ellenzéki pártoknak és televízióknak, amelyben a vasárnapi tévéviták hétköznapra halasztását javasolja. Indokolja is ezt: szerinte újabb politikai merényletet okozhat, ha vasárnap vitatkoznak a politikusok a tévékben, ezért kezdeményezi a nemzetbiztonsági tanács összehívását is.

Robert Fico kormányfő szerint „nagyon nagy a valószínűsége egy újabb támadásnak egy közszereplő ellen”, ezért várható, hogy össze fogja hívni a nemzetbiztonsági tanácsot. Az újabb támadás lehetséges okát természetesen a „gyűlöletmegnyilvánulások számának óriási növekedésében” látja, ami szerinte a részben a vasárnapi politikai vitaműsoroknak köszönhető, ezért szeretné ezeket hétköznapra tolni.  

A miniszterelnök erről abban a levélben ír, amelyet a politikai pártoknak és a vitákat szervező négy televíziónak küldte el. 

Elfogadhatatlan, hogy az eltérő legitim véleményre adott válasz ne érveken alapuljon, hanem határtalan sértegetés, életveszélyes fenyegetés vagy fizikai erőszak legyen

 – írta a kormányfő a lapunknak is elküldött nyílt levélben. Szerinte a politikai kommunikációnak ez a módja elfogadható a politikai szféra egy jelentős része és a média számára, sőt támogatják is.

Csak Fico ellenzi a vasárnapi műsorokat

A politikai vitaműsorokat szeretné hétköznapra tolni, és megígéri, hogyha a többi párt képviselője is egyetért a javaslattal, akkor sem ő, sem pedig a Smer képviselői nem fogják elfogadni a média meghívását a vasárnapi műsorokba. 

Az ellenzéki pártok Fico javaslatát már korábban visszautasították, és a másik két kormánypárt sem áll ki Fico mellett. Matúš Šutaj Eštok, a Hlas elnöke kijelentette, hogy ugyan szívesebben legózna a fiával vasárnap, de ha hívják, akkor megy a televíziókba. Andrej Danko, az SNS elnöke a vasárnapi tévéviták témáját másodlagosnak nevezte. 

A Demokraták szerint a Smer a gyűlöletre épít 

A Demokraták párt visszautasítják a smeres politikusok gyanúsítgatását. Jaroslav Naď pártelnök szerint meg kell nézni, ki beszél: a Smer mai sajtótájékoztatójának mindhárom résztvevője ellen vagy vádat emeltek vagy meggyanúsították valamilyen bűncselekmény miatt. 

Most igyekeztek meggyőzni egész Szlovákiát, hogy ők a béke és a szeretet követei, és az egész világ összefogott, hogy ártson a világ legbékésebb, legjobb emberének, Robert Ficónak, és ezért a Demokraták a felelősek

 – mondta Naď.  Kijelentette, ők minden megszólalásuk alkalmával hangsúlyozzák, hogy elutasítják az erőszakot.  

Majd szintén bejátszottak néhány videót, amelyeken a Smer egyes képviselői, elsősorban a párt alelnöke, Ľuboš Blaha terjeszti a gyűlöletet a másik politikai oldal iránt. „Mi a Smert politikai pályán fogjuk legyőzni” – jelentette ki Naď. Egyben visszautasította, hogy bárki kapcsolatba hozza a Demokraták pártot a Fico elleni merénylettel. „Elutasítom, hogy bárki belerángassa a Demokratákat a nyitrabányai eseményekbe, viszont azt állítom, hogy a Smer politikája a gyűlöleten, a félelemkeltésen és a hazugságon alapul” – mondta a pártelnök.  

Eduard Heger korábbi miniszterelnök, a párt alelnöke szerint az erőszakot minden esetben el kell ítélni. 

Én is megéltem, amikor egy gyilkos leselkedett rám, sajnos két ártatlan fiatalt megölt

 – mondta Heger. A korábbi miniszterelnökre a pozsonyi, Vár utcai gyilkosság elkövetője leselkedett, mielőtt megölte volna a két meleg fiatalt, és megsebesítette a Tepláreň bár pincérnőjét. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »