Megmaradunk magyarnak, ha megmaradunk kereszténynek (Szent István ünnepe Sepsiszentgyörgyön)

Megmaradunk magyarnak, ha megmaradunk kereszténynek (Szent István ünnepe Sepsiszentgyörgyön)

Fennmaradásunk emberi megközelítésben Szent István műve: a keresztény hit és erkölcs alapján állva, erős lélekkel maradéktalanul megvalósította azt, amire Isten kiválasztotta – jelentette ki Puskás Bálint máltai lovag azon a bensőséges ünnepségen, melyet szombaton kora este tartottak Sepsiszentgyörgyön az államalapítás, az új kenyér ünnepén.

Akárcsak az előző években, ezúttal is a Szent József-templom kertjében gyűltek össze a sepsiszentgyörgyiek egy bensőséges megemlékezésre, melyet az esti misét követően tartottak.

Augusztus 20-a fontos dátum, a legmeghatározóbb nap minden identitásában, kultúrájában, értékrendjében magyar nézeteket valló ember számára, egyben értékőrző és értékteremtő ünnep is – jelentette ki ünnepi beszéde nyitányaként Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere. Úgy vélte, Szent István király szobra mellett szimbolikus jelentőséggel bíró eseményre gyűltek össze a megyeszékhelyiek, hiszen az új kenyér ünnepe az élet, a megélhetés, az otthon jelentőségét is hangsúlyozza. „Az, hogy közösségeink évente egyszer hálát adnak a Jóistennek ezért az ajándékért, azt jelzi, hogy van helyünk azon a földön, ahová születtünk: megbecsüljük a földet, mely a búzát adja nekünk, megbecsüljük a napot, az esőt, a szelet, amely segíti a növekedését, megbecsüljük az embert, aki learatja, és azt is, aki kenyeret süt belőle” – fogalmazott. A világnak ezen a részén még él az emberekben a hit és az élet iránti tisztelet, „az erdélyi, székelyföldi, a sepsiszentgyörgyi emberek számára a haza és a hit, a szent korona és a kereszt, a himnusz és a harangszó egy elválaszthatatlan egység”.

Hírdetés

Puskás Bálint máltai lovag beszédében azt a napot idézte fel, amikor Szent István királyunk felajánlotta Magyarországot és a magyar népet Szűz Máriának, „és íme, égi királynőnk gondoskodása által itt vagyunk ma is, több mint ezer éve, és reménykedve, elszántan mondjuk: maradni is akarunk”. Kiemelte, Szent István népének országot és életet, házat és hazát épített. Úgy vélte, valójában kincset kaptunk örökségül államalapító királyunktól, s ezt kell megőriznünk nem csupán magunknak, de  utódaink számára is. „Több mint ezeréves történelmünk azt bizonyítja, hogy megmaradunk magyarnak, ha megmaradunk kereszténynek” – fogalmazott.

Miközben az ünneplő közösség elmondta az Úr imádságát, Ilyés Zsolt plébános megáldotta a nemzeti színű szalaggal átkötött, a Diószegi Pékség által felajánlott új kenyereket. Fohászában hangsúlyozta, hálával tartozunk Istennek szüntelen gondoskodásáért, azért, hogy testünket és lelkünket egyaránt táplálja. Azért imádkozott, hogy az Isten továbbra is megadja közösségünknek mindazt, amire szüksége van, „a mindennapi kenyeret, a lelkierőt, a hitet, reményt és szeretetet”, s áldást kért az új kenyérre, „hogy aki ebből eszik, az testének erőt, lelkének üdvösséget nyerjen belőle”.

A rövid ünnepségen megkoszorúzták a templomkertben felállított Szent István-szobrot, alkalmi műsorával közreműködött a Magyar Férfidalárda, Reviczky Gyula A magyarok első szent királya című versét pedig Simon Boglárka mondta el. A rendezvényt himnuszaink eléneklése zárta, majd felszeletelték és szétosztották a megáldott kenyereket.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »