Megmaradnak a határon túli magyaroknak folyósított eddigi anyaországi támogatások

Eseménydús lesz az új Magyar Nemzeti Tanács munkájának kezdete. A pénteki alakuló ülés után a jövő héten is a különböző tisztségviselők megválasztása lesz napirenden, majd még az év vége előtt döntenek a munkatervről és a költségvetésről. Erről a Szabadkai Magyar Rádió vendégeként beszélt Pásztor István, a VMSZ elnöke. Azok az anyaországi támogatások biztosan megmaradnak, amelyek a létező intézményrendszer működtetéséhez szükségesek – mondta a politikus, akit a szerb-magyar határ menti migránshelyzetről is kérdeztek.

Pásztor István megelégedéssel nyugtázta, hogy végre megegyeztek a Magyarországnak járó uniós forrásokról, mert szerinte ettől is függ a magyar költségvetési mozgástér, ami pedig hatással van arra, hogy milyen és mekkora támogatásokra számíthatunk az anyaországtól. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az SZMR Napindítójában azt mondta, az az ígéret hangzott el, hogy megmaradnak a határon túli magyaroknak folyósított eddigi támogatások, ez pedig szerinte azt jelenti, hogy biztosított marad a már kialakított intézményrendszer működtetésének feltételrendszere.

Pásztor István elmondta, hogy „nem lesz egyetlen olyan intézményünk sem, amit támogatás híján be kell csuknunk. Nem lesznek olyan intézmények, ahol le kell építeni az emberállományt azért, mert a támogatásokat nem kapjuk meg. Ami viszont teljes mértékben egyértelmű, hogy olyan dinamikával, olyan mértékben nem tudunk fejleszteni, olyan mértékben nem tudunk felújítani épületeket, intézményeket, nem tudunk olyan mértékben modernizálni, ahogy azt az elmúlt években tettük.”

Az elmúlt hetekben rendszeres, folyamatos a rendőri jelenlét a szerb-magyar határ közelében lévő településeken. Kevesebb a migráns, így már kicsit fellélegezhetnek a Horgoson, Majdányon és Rábén élők. Olyan nyugalom van, mint amilyen évek óta nem volt arrafelé tapasztalható. Pásztor ezt így kommentálta: „Végre az állam úgy viselkedik, vagy úgy kezdett el viselkedni, ahogy egy felelősségteljes állam viselkedik a saját területén. Ez azt gondolom, hogy magától értetődő kellene, hogy legyen, de hat-hét évet kellett nekünk erre várni. Ahogy azt gondolom, hogy teljesen normális, hogy a szerb állam megpróbálja megvédeni a Koszovón élő szerbeket, ugyanúgy azt gondolom, hogy egy normális elvárása minden egyes szerbiai polgárnak, hogy a saját biztonságát, a saját vagyonát, a saját gyerekét az állam megvédje.”

Hírdetés

A Magyar Nemzeti Tanácsról szólva Pásztor István azt mondta, az új testület politikai és szándékbeli szempontból karakteresebb lehet, mint korábban. Az oktatással, a művelődéssel és a tájékoztatással kapcsolatos elképzelésekről először széles körű társadalmi, szakmai vitát folytatnak le, majd amikor kialakul a közösségi konszenzus, várhatóan 2023 közepére, megkezdődhet az elképzelések megvalósítása.

Az MNT alakuló ülése most pénteken lesz. Hitelesítik a képviselői mandátumokat és megválasztják az MNT elnökét. A Magyar Összefogás Fremond Árpádot javasolja a posztra. A döntés bejegyzése után néhány nap múlva, a pénteki ülést követően várhatóan 5-6 nappal folytatódik az MNT alakuló eljárása – magyarázta Pásztor.

A jövő héten választják meg az alelnököt, az intéző bizottság, a különböző munkatestületek és bizottságok vezetőit és tagjait. Mozgalmas lesz az év vége, mert még az idén elfogadják a tanács jövő évi munkatervét és költségvetését is – részletezte a VMSZ elnöke.

Forrás: Vajma.info

The post Megmaradnak a határon túli magyaroknak folyósított eddigi anyaországi támogatások appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »