Meglökdöste a buszsofőr a kötekedő cigányt – garázda lett belőle

Meglökdöste a buszsofőr a kötekedő cigányt – garázda lett belőle

A garázdaság vétsége miatt indult ügyben a Komáromi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a buszsofőrrel szemben, aki a buszmegállóban tettlegességgel zárt le egy vitát.

A vádirat szerint az elkövető 2021. november 3-án a menetrendszerinti autóbuszt vezette. A férfi a busszal a komáromi megállóban várakozott. Az utasok fel és leszállása közben megjelent egy férfi, aki – az ügyészség fölöttébb tapintatos megfogalmazása szerint – "egy korábbi közlekedési konfliktusát kívánta megbeszélni a busz vezetőjével".

Hírdetés

A két férfi "kölcsönösen szidalmazta egymást", ennek során a buszsofőr a megállóban nagy erővel a busz elejének lökte, valamint egy alkalommal, közepes erővel, tenyérrel megütötte a "vitapartnerét".

https://vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456240102&hash=80f0286c5bb1f910&hd=1

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a büntetlen, a bűncselekmény elkövetését beismerő férfival szemben a Komáromi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »