Meglepődtünk? A bíróság elutasította a kegyelmi ügy iratainak kiadása iránti keresetet

Meglepődtünk? A bíróság elutasította a kegyelmi ügy iratainak kiadása iránti keresetet

A bíróság elutasította a keresetet abban a polgári perben, amelyben a felperes az úgynevezett kegyelmi ügy iratainak kiadását kérte – ezt tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben pénteken.

Azt írták, a felperes magánszemély a közérdekű adat kiadása érdekében indított perben azt kérte a Fővárosi Törvényszéktől, hogy kötelezze az alperest a kegyelmi ügyben keletkezett valamennyi irat kiadására.

A döntés indokolása szerint

az ügyben vizsgált kegyelmi eljárás a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, amely pedig kizárja a kegyelmi eljárások során keletkező iratok nyilvánosságát.

A Kúria hasonló ügyekben hozott precedensértékű ítéleteiben is azt állapította meg, hogy a kegyelmi eljárások iratai nem közérdekű adatok – támasztották alá.

A jelen ügyben benyújtott kereset olyan, meghatározott személyhez köthető iratok kiadására irányult, amelyek kizárólag az érintett személy bűnügyi személyes adatait tartalmazzák, azok pedig nem közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatok, tehát nyilvánosságra hozatalukat a törvény széles körű társadalmi érdeklődés mellett sem teszi lehetővé

– zárta rövidre a Fővárosi Törvényszék.

Tehát a februári gyermekvédelmi tüntetés, amelyen mintegy 150 ezren vehettek részt, úgy tűnik, hiába kavarta fel a magyar belpolitikai állóvizet.

Hírdetés

Úgy fest, nem derül ki, hogy Novák Katalin pontosan miért is döntött úgy, ahogy.

Ismert, a kegyelmi üggyel átszőtt pedofilbotrány nyomán nagyfokú elégedetlenség ütötte fel fejét a magyar közéletben. Történt ugyanis, hogy Novák Katalin még köztársasági elnökként kegyelmet adott K. Endrének, aki a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyetteseként az intézmény gyerekmolesztáló igazgatóját, V. Jánost segítette. Ez pedig ki is derült a széles közönség számára. Az Orbán-kormány és a Fidesz háza táján pedig komoly fejtörést okozhatott a nemkívánatos helyzet kezelése, így kommunikációs defenzívába kerültek. Végül Novák Katalin államfő és Varga Judit igazságügyi miniszter is távozott posztjából. Egyik tisztségétől pedig Balog Zoltán is megvált, ám még továbbra is református püspökként tevékenykedik.

Majd egyébként erre a lemondásokkal tarkított elgyengült állapotra csatlakozott rá a NER-ből kiszakadt Magyar Péter, aki azóta hasít a nyilvánosság valamennyi felületén, főleg miután exnejével, Varga Judit volt igazságügy-miniszterrel nyilvánosságra hozott egy a kormány bizonyos tagjaira terhelő hangfelvételt, melyen a Schadl-Völner-ügy iratainak megmásításáról volt szó. Azóta a pártot is alapító Magyar ugyan a hazai média figyelmének fókuszát leköti, időről időre igyekszik a bicskei pedofilbotrányt és kegyelmi ügyet is napirendet tartani a közbeszédben. Ahogy azt saját, több százezer fős demonstrációján, Nemzeti menetén is tette. De azóta másodrendű vádlottként újabb zaklatóról is röppentek fel hírek.

(Címlapkép: Történelmi címerdísz a Fővárosi Törvényszék épülettömbjének tetején a főváros V. kerületében, az Alkotmány utcai részen. MTVA/Bizományosi: Róka László)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »