Meglepő dolog derült ki az idős emberek agyáról

Meglepő dolog derült ki az idős emberek agyáról

WASHINGTON. Kutatóknak először sikerült kimutatniuk, hogy egészséges idős férfiak és nők képesek ugyanannyi új idegsejtet növeszteni, mint a fiatal emberek.

Felfedezésük az olyan degeneratív betegségek kezelésében lehet nagy jelentőségű, mint az Alzheimer-kór. A szakemberek között régóta vita folyik arról, hogy a felnőtt emberek növesztenek-e új neuronokat, számos korábbi kutatás azt sugallta, hogy a felnőtt agyban nem nőnek már újabb idegsejtek és nyúlványaik.

A New York-i Columbia Egyetem kutatóinak a Cell Stem Cell című tudományos folyóiratban csütörtökön megjelent új tanulmánya ellentmond ezen állításnak. Maura Boldrini neurobiológus, a tanulmány vezető szerzője és munkatársai szerint felfedezésük azt jelezheti, hogy sok idős ember mind kognitívan (tanulási és emlékezési képesség), mind érzelmileg jóval egészségesebb marad a korábban feltételezettnél.

Az találtuk, hogy az idős embereknek ugyanolyan képességük van több ezer új idegsejtet növeszteni a hippokampuszban elődsejtekből, mint a fiataloknak. Azt is kimutattuk, hogy agy temporális lebenyének alsó részén található, a megismerési és érzelmi folyamatokban szerepet játszó hippokampusz volumene azonos minden életkorban. Ugyanakkor idős emberek esetében kevesebb véredénnyel bír és az új neuronoknak gyengébb a képessége a kapcsolatok építésére" – idézte Boldrinit az EurekAlert tudományos hírportál.

Hírdetés

Elhalálozás után vizsgálták az agyat

Az amerikai kutatók 28 hirtelen elhunyt 14-79 ember agyának hippokampuszát vizsgálták, valamennyien egészségesek voltak haláluk előtt. Ez volt az első alkalom, hogy kutatók rögtön az elhalálozás után vizsgálták az emberi hippokampusz újonnan kialakult idegsejtjeit és erezettségét. A szakemberek megállapították, hogy a vizsgáltak nem szenvedtek sem elbutulásban, sem depresszióban, nem szedtek antidepresszásokat, amelyek egy általuk végzett korábbi kutatás szerint az új agyi idegsejtek termelődésére hatással lehet.

A rágcsálóknál és az emlősöknél a kor előrehaladásával csökken a hippokampuszban lévő új idegsejtek termelődésének képessége. "Hasonló számban találtunk félig kifejlődött idegi elődsejtet és kifejlett neuronok ezreit" – olvasható a tanulmányban. Ugyanakkor idősebbek esetében kevesebb új ér alakul ki az agyban és kevesebb idegi elődsejtjeik, neurális őssejtjeik vannak. Boldrini szerint ezek, valamint a hippokampuszban az idesejtek közötti csökkent kapcsolat okozhatja időskorban a csökkenő kognitív és emocionális rugalmasságot.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »