„Meglepetéssel” készülnek a Népszabadság munkatársai

Délután megpróbálják felvenni a munkát a Népszabadság munkatársai, hogy hétfőn megjelenhessen a lap.

Pető Péter, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese a Hír TV-nek azt mondta, ha nem tudják elvégezni a szerkesztőségben a munkájukat, megbeszélik, mi legyen a következő lépés. „Meglepetéssel” készülnek, és „vannak még töltények a tárban”, vannak olyan cikkeik, melyek jelentős érdeklődésre tartanának számot – fűzte hozzá. Azt ígérte, a részleteket később közlik, és jelenleg bíznak benne, hogy meg tud majd jelenni a lap.

Hírdetés

Ismert, a Mediaworks szombat reggel tájékoztatott arról, hogy a kiadó felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel. Tájékoztatásuk szerint az érintett területekhez rendelt munkavállalókat felmentik a munkavégzés alól, a szerződéses partnerek szolgáltatásait pedig felfüggesztik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »