A mandátuma félidejéhez közeledő amerikai elnöknek problémái akadtak a felelősségvállalással is.
Joe Biden – saját szavai szerint – meglepődött, hogy olyan, az alelnöksége idejéből való minősített iratokat találtak a nevéhez köthető kutatóintézetben, amelyeknek nem lenne szabad ott lenniük. Az amerikai elnök tavaly húsvétkor is elbizonytalanodott: egy embermagasságú nyúl igazította útba, miközben egy asszony – az ukrán hírszerzés lapunknak megerősített információi szerint a felesége – arra utasította, integessen az egybegyűlteknek. „Nyolcvan felett észre sem veszed, és elhagyod a valóságot” – énekelte anno (majdnem így) a Neoton Família. Csupa móka és meglepetésparti az élet a Fehér Házban. Felelősséget meg vállaljon a hóhér.
Most épp a felelősségvállalással akadhatnak problémái Bidennek, aki maholnap mandátuma félidejéhez ér. A hattyú halála cirkuszi gumizene ahhoz képest, amit a média akkor adott elő, amikor Donald Trump floridiai birtokáról jelentettek illetéktelenül ott tartott iratokat. Most a felelőtlen dúvadnak beállított Trumptól való rettegést napi szinten tápláló The New York Times Biden első meglepetéscsomagjakor „monoklira” (egymondatos címlapi kiajánlóra) szorította le a hírt, majd amikor a második paksamétára is fény derült, már egy egész hasábot szentelt neki tegnapi címlapján.
De a liberális világlap megjegyzi, „Trumppal ellentétben, aki ellenállt a Mar-a-Lagóban tárolt dokumentumok visszaszolgáltatásának, Biden munkatársai a jelek szerint gyorsan és a törvénnyel összhangban intézkedtek”.
Csakhogy van egy nagy különbség. Trumpnak az otthonába szálltak ki a házkutatók – egy volt amerikai elnök esetében példátlanul –, Biden esetében pedig egy irodába, ahová talán el sem talál térkép nélkül.
Mindenesetre a kongresszusi erőviszonyok az idén megváltoztak, a republikánusok új eszközökkel élhetnek. Üthetik a Biden-sztorit is, amíg meleg – és ez már magáról az elnökről szól, nem pusztán nem túl jól sikerült tékozló fiáról, Hunterről –, de képviselőházi ad hoc albizottságot is felállítottak annak kivizsgálására, hogyan használták fel a demokrata pártiak politikai fegyverként az államapparátust. Ezt annak kontextusában is lehet nézni, hogy Merrick Garland igazságügyminiszter – rögtön felbuzdulva, amint Trump megerősítette indulását a 2024-es elnökválasztáson – megkezdte az exelnök felelősségre vonásának előkészítését. A képernyőkön is közvetített bizottságosdi persze része a washingtoni politikai színháznak, és bumerángként üthet vissza, ha a közvélemény ráun: miért nem érdemibb ügyekkel foglalkoznak a politikusok?
Az amerikai közbeszéd urai védekezhetnének azzal: azért bagatellizálják Biden „dobozügyét”, mert sokkal fontosabbakat is feltártak már az elnökkel kapcsolatban.
De ez nem igaz. Mintha a fogukat szívnák, úgy közlik, hogy bizonyos demokraták szerint az amúgy napnál világosabban demens elnöknek nem kellene 2024-ben újraindulnia.
Mintha legalábbis a Népszabadság írna arról 1988-ban, hogy Kádár elvtársnak kitelt az ideje. Ezért is nagyon várjuk, hogy Bob Woodward új könyvvel rukkoljon elő. Az amerikai oknyomozó újságírás atyaúristene az elmúlt években a Félelem, illetve Düh és Veszély beszédes címekkel ontotta műveit Trump elnökségéről, megírva többek között, hogy Trump az iratok tanulmányozása helyett a szobájában tévézve, hamburgert falva tájékozódik, munkatársai pedig elcsenik előle a dokumentumokat. Örömmel olvasnánk Woodward tollából arról, mégis mit csinál a nap tizenkét fényes órájában a nem kevésbé fényes Joe Biden, már amikor éppen nem bucskázik le egy repülőgép lépcsőjén, nem szólongat egy elhunytat vagy szundít el egy nemzetközi konferencián. Meg persze akkor, amikor nem lepődik meg éppen.
Borítókép: Joe Biden amerikai elnök (Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Bay Ismoyo)
Szőcs László – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
