Meglepetéseket is hozott az Oscar-gála

Meglepetéseket is hozott az Oscar-gála

Lezajlott a 97. Oscar-díj átadója, az amerikai Hollywood legrangosabb eseménye, amely mindmáig a filmes szakma leginkább várt ünnepe, népszerűségéből és az iránta való érdeklődésből hosszú évtizedek óta semmit sem veszített. Bár az ideire kissé árnyékot vetett a nemrég Los Angelest sújtó mérhetetlen tűzvész, amelyben számos híresség otthona, tulajdona is odaveszett, de úgy tűnt, mostanra a sztárok számot vetettek a veszteségekkel és önfeledten készültek a nagy napra. A díjátadót február végén szokásos tartani, most éppen az előkészületek elhúzódása, a tűzvész következményeinek felszámolása miatt március 2-ra tették.

Az Oscar filmszemle, verseny és díjátadó gála története 1929-re nyúlik vissza és azóta is a jelöltek, a díjazottak az előző év filmterméséből, alkotóiból, szereplőiből, munkatársaiból kerülneki ki.

A jelöltekre a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia tagjai szavaznak és az eredményeket egészen a díjátadás pillanatáig titoktartás övezi. Az eseményt a világ legjelentősebb tévécsatornái közvetítik és a nézők milliói, újabban már milliárdjai követik.

Magát az Oscar szobrocskát George Stanley alkotta, először agyagba, majd bronzba öntötte és 24 karátos arannyal vonta be. A 34,3 centiméteres, 3,856 kg-os szobornak először nem volt neve, az anekdota szerint az Margaret Herricktől, a Filmakadémia könyvtárosától származik, aki nézegetése közben arra a következtetésre jutott, hogy az nagyon hasonlít Oscar nevű nagybácsijára, így ragadt rá a szoborra az Oscar név. A szobrocska előállítási költsége úgy 500 dollár körül van, de eszmei értéke ennek sokszorosa, a gyűjtők nem hiába vágynak rá. A Filmakadémia 1950-es döntése alapján azonban a szobrot a díjazottak nem adhatják el, a gyűjtők viszont már ezelőtt több szoborra is szert tettek.

A gála persze nemcsak díjátadó, hanem minden alkalommal láthatjuk, hogy egy hatalmas show, ahol a sztárok híres divattervezők ruhakölteményeiben lépnek a vörös szőnyegre, extravaganciában igyekezve lekörözni egymást, a rendezők pedig a legnagyobb sztárokat invitálják a műsorba.

A 2002-től a Dolby Színházban zajló eseményen először 15 szobrot osztottak ki, az elsőt, a legjobb színésznek járót a német Emil Jannings vehette át, aki egyben híres drámaíró is volt. Filmjeiért a legtöbb díjat eddig Walt Disney kapta, filmként a Ben Hur, a Titanic, a Gyűrűk Ura és a Király visszatér című mozik részesültek a díjban, színészként pedig Katherine Hepburn nyerte el a legtöbbször a szobrocskát.

Hírdetés

Magyar alkotásokat is több alkalommal jelöltek, illetve azokat a személyeket, akik egy-egy film megalkotásában részt vettek. Idén Jancsó Dávid vágóként volt esélyes A brutalista filmben való közreműködéséért a díjra, a magyar vágó azonban nem kapta meg a díjat.

Ezúttal huszonhárom kategóriában osztották ki a díjakat. A legjobb film díjáért tíz alkotás versenyzett. Végül az év filmje az Anora lett, rendezője Sean Baker pedig mindjárt három szobrot is tarthatott a kezében, az eredeti forgatókönyv, a legjobb rendezés és a legjobb vágó díját is ez az alkotás kapta. A legjobb színésznő díját is az ebben a filmben nyújtott alakításáért kapta Mikey Madison.

Az amerikai-brit-magyar koprodukcióban készült A brutalista film, amelyben több magyar színész is szerepelt, és a forgatás nagy része Magyarországon zajlott, végül nem hozta a várt sikert, de a főszereplő, Adrien Brody megkapta a legjobb férfiszínész díját.

A brutalista valóban egy brutális film, nemcsak azért, mert három és fél óra a vetítési ideje, hanem a tartalma is az, egy magyar származású holokauszt-túlélő építészről, Tóth Lászlóról szól, aki kijut Amerikába, ott kínkeserves életet él, bár ötletei, tehetsége világhírűvé tehetnék, de a sors mindig közbeszól. Az alkotást tíz kategóriában jelölték és már nálunk is vetítik.

Zoe Saldana kapta a legjobb női mellékszereplőnek járó szobrocskát a győztes Anora című filmben nyújtott alakításáért, a legjobb rövid dokumentumfilmnek járó díjat Az egyetlen lány a zenekarban című produkció kapta.

Az eredmény kihirdetésekor az alkotók – láthatjuk a tévé képernyőkön, önfeledt üdvrivalgásban törnek ki. Az öröm jogos, nemcsak az érdem, a díj, az elismerés és a szobrocska okán. Húsz éves kutatás nyomán kimutatták, hogy az Oscar-díjas alkotók három évvel többet élnek, mint akik csupán jelölést kaptak, bár a jelölés is komoly rangot jelen művészkörökben.  Ennek egyik magyarázata, hogy az Oscar-díjasok megengedhetik maguknak az egészséges életmódot, elkerülhetik a stresszt, nincs számukra negatív kritika, megaláztatás, a sikerélmény pozitív élettani hatásokkal jár.

A 97. Oscar-gála díjazottjai és jelöltjei ünnepelnek, fogadják a gratulációkat, ovációkat, és készülnek a következő filmjeikkel, mert nem jöhet olyan megrendítő esemény, amely megálljt parancsolna Hollywood csillogó-villogó ünnepének.

Benyák Mária/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »