Meglepetések a családellenes CEU-konferencián

Meglepetések a családellenes CEU-konferencián

Soros ismét kitett magáért, tekintettel arra, hogy a Családok Budapesti Világtalálkozójának apropóján megszervezte a saját ellenkonferenciáját, ami semmi másról sem szólt, minthogy milyen unalmas is a hagyományos apa-anya-gyerek modell – tapasztalta a rendezvényre végül bejutó Pesti Srácok portál munkatársnője.

Az internetes újság regisztrációs kérelmét eredetileg azzal utasították el a szervezők, hogy nem látják szívesen újságírójukat, ám végül az egyik kolléganőjük simán be tudott jutni, így tudósíthatott a lapnak az ott elhangzottakról.

A Soros-féle egyetem által szervezett konferencia meg sem próbálta leplezni, hogy a hagyományos családmodell ellen szólt. Az esemény moderátora, aki az ún. Társadalmi nemek tanulmánya mesterszak (gender studies) hallgatója, elmondta, hogy aggasztónak tartja a gender-ellenes mozgalmakat, ezért jó ötletnek tartja, hogy van egy ilyen esemény.

A moderátor kiemelte a Családok Budapesti Világtalálkozóját, ahol az esemény két felszólalója ott is volt (mert őket nem tiltották ki az „elnyomó konzervatívok”, mint a Pesti Srácok szerkesztőségét azok, akik magukat nyitottnak nevezik), és megerősítették, hogy az esemény bizony tényleg konzervatív politikai nézetek mentén szerveződött, „ami nagy baj, mert a klasszikus családmodellel szemben már egy internacionális perspektíva(?) a divatos”.

Hírdetés

A felszólalók nyilván az LMBTQ és még ki tudja milyen kezdőbetűjű emberekre gondoltak.

Kiemelték, hogy igenis beszélni kell a nemek jogairól, a kirekesztettek jogairól, hisz ezek mind hozzákapcsolódnak a családi körben felmerülő problémákhoz.

Az eseményen kiemelt helyet kaptak a migránscsaládok, de velük kapcsolatban persze nem említették, hogy mennyire tartják rendben lévőnek azt, hogy az apa Európába vándorol, a családot pedig otthon hagyja a háborúban.

A teljes cikk elolvasható a pestisracok.hu oldalra kattintva.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »