Megkönnyítik a rászoruló diákok iskolakezdését a Veszprémi Főegyházmegyében

Megkönnyítik a rászoruló diákok iskolakezdését a Veszprémi Főegyházmegyében

A Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola tizenöt rászoruló diákjának adományozott a Veszprém Főegyházmegyei Karitász és a Regina Mundi Plébánia Karitász Csoportja tanévkezdő csomagot, ajándékutalványt és hideg élelmiszert szeptember elején.

Eveli Péter, az intézmény igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Az iskola vezetője ismertette, a Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű program segítségével tudják támogatni a rászoruló és a nagycsaládból származó diákokat. „Jó, hogy van erre szemünk és akadnak olyan szervezetek, amelyekre bármikor számíthatunk” – hangsúlyozta.

Ghiczy László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász szakmai igazgatója beszámolt róla, hogy tizenharmadik éve hirdetik meg a családok iskolakezdését segítő akciót. Míg négy-öt éve országosan négyezer gyermek elérése volt a szervezet célja, addig mára tízezer fiatalhoz szeretnének eljutni. Ez folyamatos fejlődést jelent. „Veszprém vármegyében 16 településen mintegy 529 gyermeknek tudtunk segíteni összesen 2 650 ezer forintnyi értékben. Jó hír, hogy egyre szélesebb körben tudjuk megszólítani a rászorulókat” – ismertette az adatokat.

Polgárdy Imre, a Veszprém Vármegyei Önkormányzat elnöke Wass Albertet idézte, aki szerint a három legnagyobb kincs a jóság, a szeretet és a békesség. A politikus szerint szerencsére bőven akad ebből a háromból a Karitász szervezeteinél és nekik köszönhetően sok család életét tudják könnyebbé tenni az iskolakezdéskor.

Brányi Mária alpolgármester kiemelte, a veszprémi egyházi és a civil szervezeteket a szeretet és a mások iránti elkötelezettség vezérli, amely a közösséget is még erősebbé teszi.

Hírdetés

Szíjártó László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója a Szentírásból idézett, miszerint: „Hasztalan épít az építő, ültet az ültető, ha nincs rajta Isten áldása.” Hozzátette, hiába akadnak javaink, egyéb dolgaink, ha azokon nincs Isten áldása. Úgy fogalmazott, a Jóisten kegyelme igazi erőforrás.

Csernai Balázs, a Szilágyi iskola lelki igazgatója azt mondta, a gyerekek és a felnőttek célja is a növekedés, egyre közelebb kerülni Istenhez. „ Jó adni és jó kapni is, jó, ha mi segítünk és jó, ha nekünk segítenek. Ezt sose feledjük” – húzta alá, majd ezt követően megáldotta a tanszereket.

A gyerekek és szüleik örömmel vették át az ajándékokat.

Az eseményen közreműködött Szerdahelyi Luca, aki népdalcsokrot énekelt és Imre Sára, aki szavalt.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »