Szeptember 6-án Veni Sancte szentmisével kezdték meg a 2025/26-os tanévet a Brenner János Hittudományi Főiskola hallgatói Győrben és Szombathelyen. Győrben Végerbauer Richárd oktatási rektorhelyettes, Szombathelyen Molnár Szabolcs oktatási igazgató mutatta be a tanévnyitó szentmisét a hallgatók részvételével.
A főiskola által kínált képzéseken a 2025/26-os tanévben 55 elsőéves hallgató kezdi meg felsőoktatási tanulmányait a két képzési helyszínen. Az idei tanévtől az intézmény a megújuló magyar pedagógus-továbbképzésbe is bekapcsolódott a „Keresztény nevelés értékei a köznevelésben” elnevezésű 60 órás pedagógus-továbbképzés indításával, 33 pedagógus részvételével.
Végerbauer Richárd a győri hallgatóknak a főiskola kápolnájában kiemelte, hogy az ószövetségi tanítás szerint az első tanító az édesapa, akinek kötelessége, hogy a hitet, az Örökkévaló személyét, ismeretét átadja gyermekeinek, a felnövekvő generációnak. Jézus az utolsó vacsorán az „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” felszólításával szintén ebbe a nemzedékről nemzedékre átörökítő szent láncolatba szeretne minket is belekapcsolni.
Ha igazán meg akarjuk ismerni a világ történelmét, amelyben élünk, akkor legelőször Istennel kell társalkodnunk. Az Istennel beszélgető, az ő titkai felé nyitott ember gondolkodása logikus, szép, értelmes és igaz.
Molnár Szabolcs a szombathelyi székesegyházban bemutatott szentmise prédikációjában hangsúlyozta, hogy a Jóisten örömmel vesz részt életünkben, a vele való találkozás segít erőt meríteni, hogy feladatainkban kitartsunk, hogy egymást is segítve, támogatva tudjuk teljesíteni azokat oktatóként és hallgatóként egyaránt.
Forrás és fotó: Brenner János Hittudományi Főiskola/Győri Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


