Megkezdték a túlszaporodott galambok befogását

Megkezdték a túlszaporodott galambok befogását

A napokban helyezték ki a galambok befogására alkalmas, csalétekkel teleszórt ketreceket, a madarakat a várostól legalább 100–150 kilométerrel arrébb engedik szabadon.

Hírdetés

Vágsellyén más városokhoz hasonlóan évek óta küzdenek a galambok túlszaporodásával. Koller Erika a városi hivatal szóvivője arról tájékoztatott, hogy avatott szakember, Daniel Haraba végzi a befogást, a Vad Szárnyak Polgári Társulásból (OZ Divoké krídla). A szakember elmondása szerint korábban a galambtenyésztők többféle fajjal foglalkoztak, később ezek párosításából kerültek ki olyan egyedek, amelyek ma már rá vannak utalva a városi „ellátásra”. Van úgy, hogy egy csapatban 70-100 galamb él, de a természetben nem akad ellenfelük sem, mivel a kisebb fajta, város területén élő ragadozó madarak olykor termetre csenevészebbek, mint a galambok. A szakember szerint nem hatásosak a különféle hangokat kibocsátó riasztó rendszerek és madárijesztők sem, mivel a galambok viszonylag intelligens madarak és hamar rájönnek arra, hogy nem fenyegeti őket valódi veszély. Egy-egy városi galamb Daniel Haraba elmondása szerint évi hat alkalommal, átlagban két tojást is tojhat, így egy pártól hozzávetőlegesen 14 galamb születhet. A madarak befogásával akár 80 százalékkal csökkenthető a létszámuk. A galamb nem védett madár, de mégsem szabad lelőni, megmérgezni, csak befogni. Vágsellyén öt erre a célra kiválasztott épület tetején helyezték ki a csapdákat, amelyeket feltöltöttek madáreledellel. Két kalitka került a járási hivatal épületére, egy a Poplar épület tetejére, és további kettő a Királyfai utcába. Egy kalitkába csaknem hetven galamb fér el.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »