Megkezdték a Hableány kiemelését (élő közvetítés)

Megkezdték a Hableány kiemelését (élő közvetítés)

Először a roncsolt kapitányi híd jelent meg a Duna felett, ekkor megálltak az emeléssel, és egy tűzoltó búvár deríti fel azt a területet, ahol a kapitány tartózkodott a baleset pillanatában. Amennyiben holttestet fedez fel, az az elsődleges, hogy felhozzák.

Ezután a mosdót és a gépház felé vezető lépcsőt vizsgálja át, majd további emelés történik és szivattyúzás. Több szintet határoztak meg a kiemelés kapcsán, ezért lesz lassú művelet a Hableány felhozatala.

Miután víz fölé került a Hableány, egy uszályra teszik rá a roncsot, onnantól kezdve a rendőrség feladata lesz elvontatni és lefolytatni a szükséges nyomozást. A művelet akár hat órán keresztül is eltarthat – mondta a közmédia tudósítója.

Élő közvetítés:

Találtak egy áldozatot

Az előzetes információknak megfelelően, miután a kapitányi híd előbukkant, megálltak az emeléssel, és jelenleg egy tűzoltóbúvár felderíti azt a területet, ahol a kapitány tartózkodott a baleset pillanatában.

Egy holttestet már a merülőhajóra emeltek.

Folytatódik a kiemelés

A kiemelés folytatódik. A mentőcsapat a kapitányi híd után a mosdót és a gépház felé vezető lépcsőt vizsgálja át, majd újabb emelés történik, azután szivattyúzás. A tervek szerint négy fázisban történik meg a hajó kiemelése, először a kapitányi hídig húzták fel a hajót, majd a teremszintig, utána a vízvonalig, majd végül az egész járművet a felszínre hozzák, és az előre odavitt, kék uszályra helyezik. Az egyes fázisok során a búvárok behatolnak a hajótestbe, hogy eltávolítsák a munkálatokat akadályozó tárgyakat, bútordarabokat, a holttesteket eltakaró berendezési tárgyakat.

1400 liter gázolaj van a hajótestben

A hatóságok felkészültek a Hableányból esetlegesen kiömlő üzemanyag felfogására is, mivel a hajótestben 1400 liter gázolaj van.

Négy áldozatot találtak meg fél 9 előtt

Négy holttestet hoztak ki a búvárok a Hableány roncsából kedd 8 óra 20 percig.

Csaknem 60 centit apadt a Duna reggelre

Csaknem 60 centimétert apadt a Duna Budapestnél szombat óta – közölte Szegi Attila, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivőhelyettese a közmédia hírműsorában.

Korábban a május 29-i hajóbalesetben elsüllyedt Hableány kiemelési munkálatait is nehezítette a Duna áradása. Szegi Attila elmondta, szombat délután a fővárosi szakaszon is megkezdődött az apadás. Akkor 476 centiméteres volt a vízállás, kedd reggel 8 órakor 417 centimétert mértek.

A meteorológiai előrejelzés szerint számottevő csapadék csak a bajor területeken várható, így folyamatos, intenzív apadás várható.

Az egyik megtalált áldozat a hatéves kislány lehet

Ez hangzott el a közmédia műsorában, amely nem hivatalos információként közölte, hogy a négy eddig megtalált holttest egyike a hatéves gyermek. Vélhetően az ő teste előtt tisztelegtek a több médium által közölt fényképeken a mentésben és kiemelésben részt vevők.

Két nagyszülő, a lányuk és hatéves unokájuk is a tragikus budapesti hajóbaleset áldozatai között van. A 38 éves édesanya kozmetikusként dolgozott, a nagyszülők sokszor vigyáztak a hatéves kislányára, a nő az európai körutat ajándékba vette nekik, hogy így köszönje meg a segítséget. Férje azért nem tudott velük menni, mert sok volt a munkája.

Hírdetés

Vízbe zuhant egy mentésben résztvevő, nagy nehézségek árán mentették ki

Belezuhant az egyik mentésben részt vevő a Dunába a kiemelés helyszínén. A folyó sodrására jellemző, hogy egy fekete gumicsónakkal kellett az érintett után sietni többeknek, a vélhetően tapasztalattal rendelkező szakember is alig bírt ugyanis megkapaszkodni a helyszínen lévő hajók oldalában.

Elkezdődött a víz kiszivattyúzása a hajótestből

A katasztrófavédelem munkatársai a helyszínre szivattyúcsöveket vittel, ezeket összeszerelve megkezdődött a víz kiszivattyúzása a hajótestből.

Az emelés közben folytatódott, már a Hableány első része is a vízszint fölé emelkedett, a roncson látszanak az ütközés okozta pusztítás nyomai, a Viking Sigyn gyakorlatilag letarolhatta a Hableány fedélzetét.

Teljes hosszában kiemelték a Hableány roncsát

Már a teljes hajótest a víz felszínén van, a kiemelési munkáknak azonban még egyáltalán nincs vége. A búvárok készen állnak, és arra várnak, hogy elegendő vizet szivattyúzzanak ki a hajtótestből, és bemehessenek megkeresni a még meg nem talált áldozatokat.

Teljesen letarolta a Hableány hátulját a Viking

A kiemelt hajóroncs fedélzete és a hajófar sérülései egyértelműen jelzik, milyen súlyos csapás érhette a Viking Sigynnel történt ütközéskor a Hableányt.

Esélye sem lehetett vészjelzést leadni a Hableány kapitányának

Egyik hajózási rádiócsatornán sem jeleztek veszélyhelyzetet a május 29-i dunai hajóbaleset idején, közölte a közmédia műsorfolyamában Tolnay Zoltán hajóskapitány, aki szintén szolgálatban volt a Dunán a tragédia idején.

Az MTI úgy idézi a kapitányt, hogy a konkrét ütközést nem látták, ők a Lánchíd alatt voltak, a rádión pedig először azt hallották, hogy emberek vannak a vízben. A hét ember kimentése szakszerűen zajlott, tette hozzá.

Kitért ugyanakkor arra is, hogy a Viking Sigynnek kellett volna megkezdenie a kommunikációt a kisebb Hableánnyal.

Tolnay Zoltán azt mondta, hogy a történtek mélyen megrázták a hajósokat.

Három magyar búvár bejutott a hajótestbe

Létrát hoztak, három magyar búvár pedig lement a fedélzet alsó részébe, amely még körülbelül másfél méteres víz alatt lehet.

Feljöttek a búvárok a hajótestből

Mintegy 20 perccel azután, hogy három búvár lement a Hableány fedélzetének alsó részébe, ami még mintegy másfél méteres mélységben víz alatt lehet, kijöttek a hajtótestből. A búvárok ruhája teljesen iszapos. Most azt látni, hogy újra elkezdték kiszivattyúzni a vizet a hajóból.

Centinként emelik ki a vízből a Hableányt

Centinként egyensúlyozzák, lassan és óvatosan elemelik felfelé a vízfelszíntől a Hableányt, amelyet eközben folyamatosan szivattyúznak. Ez a kiemelési munka utolsó fázisa, ezután megpróbálják a roncsot egyben a Dunán ott horgonyzó uszályra emelni.

Csepelre viszik a Hableányt

„Valószínűleg a csepeli szabadkikötőbe viszik majd a hajóroncsot” – mondta Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ társadalmi kapcsolatok osztályának vezetője az Indexnek. „A kiemelés után a BRFK hatáskörébe tartozik a hajó sorsa, ugyanis baleseti helyszínként vizsgálni fogják” – fogalmazott.

A TEK munkatársa megerősítette, hogy négy holttestet emeltek ki kedden a Hableányból, és további négy személyt még keresnek. „Van hordalék a hátsó teremben, ahol a turisták tartózkodtak, így elképzelhető, hogy ott még találhatnak valakit” – mondja.

Négy személyt még mindig nem találtak meg

„A Hableány rendőrségi vizsgálata a mentéssel egy időben elkezdődött, hiszen a szemlén nemcsak a sérülések vizsgálata a lényeg, hanem a mentési állapot rögzítése is. A csepel-szigeti hajókikötőben folytatódik majd a szemle szakértők bevonásával, hajózási szakemberek jelenlétében. A szabadkikötőben a rendőrség napokkal ezelőtt kialakított egy területet, ahol zökkenőmentesen zajlik majd a szemle” – mondta Gál Kristóf, ORFK szóvivő a Margit hídnál zajló sajtótájékoztatón kedden háromnegyed 2-kor.

Négy holttestet emeltek ki a hajótestből, mondta még a szóvivő, azonosításuk folyamatban van. Vélelmezhetően a halottak között van az elhunyt kislány és a hajó magyar kapitánya is, tette hozzá Gál Kristóf.

A rendőrség megduplázta a kutatásban résztvevők létszámát, hogy a még eltűnt négy személyt mielőbb megtalálják.

Egyetlen gyanúsított van a nyomozásban, a szállodahajó ukrán kapitánya.

(Híradó – MTI – Index nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »