Megkezdte a migránsok kitoloncolását Svédország

Megkezdte a migránsok kitoloncolását Svédország

A Híradó úgy tudja, kedd este megkezdte a menekültstátuszra nem jogosult migránsok kitoloncolását Svédország. Első csoportjukat egy charter gép vitte vissza a stockholmi Arlanda reptérről. Svédországba tavaly rekordszámú, 163 ezer bevándorló érkezett, a kormány pedig idén jelentette be, hogy felüket, tehát 80 ezer embert biztosan visszatoloncol hazájába.

A visszatoloncolt migránsok a legtöbb fórumon fellebbeztek a döntés ellen, a bíróságok döntése értelmében azonban egyértelmű, hogy nem jogosultak a menekültstátuszra – mondta a közmédia helyi tudósítója.

Példaként említette, hogy volt olyan migráns, aki hazudott a kérelme beadásakor, és 18 éven alulinak mondta magát, holott 20 év feletti volt. Ezekben az esetekben csak költséges fogászati és térdvizsgálatokkal tudják bebizonyítani, hogy a menedékkérő nem mondott igazat.

A mostani döntést részben az új svéd menekültügyi törvény tette lehetővé. Nyártól ugyanis megvonják a támogatásokat azoktól, akik nem jogosultak rá, és további szigorításokról is döntöttek. A rendőrségnek olyan hatalmat adtak, hogy a hatóság egyszerűen összegyűjtheti azokat a menedékkérőket, akik egyértelműen elutasított döntéssel rendelkeznek – mondta.

Hírdetés

Erre gyűjtőállomásokat is létrehoztak, oda szállítják be a menedékkérőket. A rendőrség az utolsó pillanatig titokban tartja, mikor indul meg a visszaszállítás, és hogy melyik központból viszik haza a migránsokat.

Ez kedd este nem sikerült, a civil szervezetek megtudták, és tüntetést szerveztek a helyszínre. Még a repülőtársaság dolgozóit is megpróbálták rávenni, hogy sztrájkkal akadályozzák meg a chartergép elindulását Kabulba – mondta a tudósító.

Hozzátette: a svéd sajtó a visszatoloncolásról nem számolt be, csak az alternatív fórumokon voltak róla írások.

forrás: M1 Híradó

The post Megkezdte a migránsok kitoloncolását Svédország appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »