Megkezdődtek a próbarepülések (Brassói repülőtér)

Megkezdődtek a próbarepülések (Brassói  repülőtér)

Egynapos késéssel, de megkezdődtek a rádiónavigációs rendszer beállítására szolgáló próbarepülések a vidombáki repülőtéren. Az első ilyen repülést december 12-re tervezték, de a rossz idő miatt elhalasztották, tegnap azonban a Bukarestből érkező gép már le tudott szállni a Brassó megyei légikikötőben, nemsokára pedig megkezdte az első ellenőrző repülést is.

Ezzel az eljárással ellenőrzik és állítják be a rádiónavigációs, meteorológiai és távközlési berendezéseket, illetve a virtuális irányítótorony videokamerás rendszerét, amely Aradra közvetíti az itteni felvételeket – magyarázta el Alexandru Anghel reptérigazgató, aki szerint még januárban is lesznek beállító repülések. Közben egyebekkel is készülnek, hiszen ahhoz, hogy 2023. június 15-én meg tudják nyitni a létesítményt, már március 8-án mindennel készen kell állniuk, a műszaki tesztek elvégzésével és a teljes személyzet felkészítésével is. Elmondta: a berendezések beszerzésére alig egy éve kötöttek szerződéseket, felszerelésük nyár elején kezdődött, most pedig azt vizsgálják, hogy megfelelően működnek-e. Hozzátette: minden egyes műszert külön-külön ellenőriznek és állítanak be, és ez időigényes feladat.

Hírdetés

Adrian Veștea Brassó megyei tanácselnök szerint a munkálatok a megfelelő ütemben zajlanak, arról azonban nem nyilatkozott, hogy valamelyik jövendőbeli járatról már sikerült-e megállapodni az egyik vagy másik légitársasággal.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »