Megkezdődtek a csoportos kitoloncolások Németországból

Szerda este Frankfurtból indult egy különjárat mintegy 50 afgánnal a fedélzetén Afganisztánba.

Az afganisztáni menekültügyi minisztérium egyik szóvivője időközben támogatást helyezett kilátásba azoknak a visszatérőknek, akik segítséget igényelnek ahhoz, hogy hazatérhessenek azokba a tartományokba, ahol korábban laktak.

Röviddel az utasszállító repülőgép elindulása előtt a német alkotmánybíróság egyedi esetre megállapított különleges körülményekre hivatkozva felfüggesztette az egyik afgán kiutasítását.  Sajtóértesülések szerint a mostani csupán az első egy egész sor hasonló járatból, amelyekkel csoportosan fognak embereket visszaszállítani hazájukba. A következő repülőgépet – mondják a helyi lapok – januárra bérelték ki.

A kitoloncolások ellen tiltakozások voltak az elmúlt hetekben Németországban.  Az intézkedés bírálói arra hivatkoznak, hogy több afganisztáni térség nem számít biztonságosnak, és a visszatérőket esetleg megtorlások érhetik helyben. William Lacy Swing, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) főigazgatója ugyanakkor úgy nyilatkozott a Die Welt című német lapnak, hogy számos esetben kielégítően biztonságosnak tartja afgánok visszaszállítását.

A német taláros testület egy 29 éves afgán ügyében kifejezetten nyitva hagyta azt a kérdést, hogy tekintettel a rossz biztonsági helyzetre Afganisztánban, a kitoloncolások nem ütköznek-e a német alkotmányba.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »