Az esemény nyitányaként ismert önkéntesek, munkatársak, illetve vállalati partnerek képviselői segítettek a gyűjtés jelképévé vált mézeskalács szívek díszítésében.
Az idei, immár 30. alkalommal meghírdetett adománygyűjtést az”Ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek” mottóvalk indították. Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója elmondta: harminc évvel ezelőtt néhány üres persellyel és az emberi jóságba vetett hittel indították útjára adventi felhívásukat, abban a reményben, hogy lesznek, akik a saját tökéletes karácsonyukon túl készek tenni másokért, a nélkülözőkért és a bajbajutottakért.
Mint mondta, az adventi adománygyűjtés mára Magyarország legnagyobb ünnepi összefogásává vált, amelynek szimbóluma, a szeretet.éhség. mézeskalácsszív most magyarok százezrei számára jelent egyet
a karácsony egyik legfontosabb üzenetével, a cselekvő szeretettel, a hiányt szenvedők támogatásával.
Gáncs Kristóf arról is beszélt, a három évtized alatt a segélyszervezet bővülő közössége újra és újra bizonyította az összefogás erejét, árvizek, vörösiszap, világjárvány és háború idején. Sokat változott az adománygyűjtés technikája a perselyektől a csekkeken át, az okostelefonokig, és talán sok családban már az adományozni tudó sem ugyanaz, de generációról generációra száll a szolidaritás értéke. Mint mondta, idén is bíznak az emberi jóságban, a mindenféle megosztottságon felülemelkedő összefogás erejében és bíznak az adományozóikban, hogy támogatásuk idén is lehetővé teszi, hogy folytassák munkájukat.
Hangsúlyozta: az adventi adománygyűjtés célja nem egy egyszeri ajándékozás, az ünnepi segélyakciókon túlmutatóan azért gyűjtenek pénzadományt, hogy jövőre is egész évben ott tudjanak lenni a nélkülözők és bajbajutottak mellett.
Az idén 30. alkalommal elindított pénzadománygyűjtést a www.segelyszervezet.hu oldalon lehet támogatni,
a 1353-as adományvonal tárcsázásával pedig hívásonként, illetve sms-enként 500 forinttal.
November 17-étől a Tesco áruházaiban lehet megvásárolni a 300 forintos adománykuponokat, a nagyobb postákon perselyekben várják a pénzfelajánlásokat, a Magyar Posta emellett MPL-automata akciót indít. Lehetőség van személyes adományozásra is, november 14-étől a Szent István-bazilikánál, az Advent Bazilika rendezvény helyszínén Adománypont működik, ahol önkéntesek fogadják a pénzadományt a látogatóktól, az Adományboltban pedig a segélyszervezet intézményeiben készített ajándéktárgyak vásárlásával lehet segíteni.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


