Megkezdődött a Lévai Szent László Kör tizedik karácsonyi adománygyűjtése

Megkezdődött a Lévai Szent László Kör tizedik karácsonyi adománygyűjtése

A Lévai Szent László Kör a tavalyihoz hasonlóan idén már tizedik alkalommal hirdette meg karácsonyi adománygyűjtését a rászoruló családok részére.

Amint az a szervezet elnöke, Müller Péter közleményéből kiderül, a lévai Szent Mihály-plébániatemplomban a 8:45-kor kezdődő vasárnapi magyar nyelvű szentmisék előtt és után gyűjtenek tartós élelmiszert, játékokat és könyveket Léva, valamint Léva és vidéke hátrányos helyzetű gyermekes családjai részére:

November 26-án, már a gyűjtés első napján is szívet melengető volt látni, ahogy megrakott táskákban hozták a kedves hívek az adományokat és helyezték az odakészített nagy utazótáskákba, illetve többen a templom előtti parkolóban helyezték el az adományokat a kör vezetőségi tagjainak autóiba.”

Hírdetés

A gyűjtés december 3-án és 10-én folytatódik. Ezt követően a kör tagjai összegzik az adományokat, majd azokat a tavalyihoz hasonlóan Léva és vidéke rászoruló családjai között, a családok gyermekeinek számarányában osztják szét és szállítják házhoz.

A Lévai Szent László Kör ezúton is hálás szívvel köszöni minden nemes lelkű adakozónak a bőséges adományokat. Ez a közös adománygyűjtés a cselekvő szeretetben emlékezetesen erősíti meg hitbéli összetartozásunkat. A kör tagjai és az adakozók így próbálják szebbé és tartalmasabbá tenni mások és saját karácsonyukat”

– fogalmazta meg Müller Péter.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »