Megkezdődött a dévényi vár fokozatos kivilágítása – a természet védelmére is figyeltek

Megkezdődött a dévényi vár fokozatos kivilágítása – a természet védelmére is figyeltek

A főváros megkezdte a nemzeti kulturális műemléknek számító dévényi vár fokozatos díszkivilágítását. Az első ütem a felső vár citadelláját és a reneszánsz palota megmaradt falait érinti, a további szakaszok megvalósítása jelenleg még tervezés alatt áll. A pozsonyi városvezetés hangsúlyozza, hogy a világítás kialakításánál kiemelt szempont volt a természeti környezet védelme.

„A teljes tervet rendkívüli körültekintéssel készítettük el, figyelembe véve a környező természeti környezetet. Elsődleges célunk, hogy kizárólag a történelmi falakat világítsuk meg, a lehető legkisebb fényszóródással, ezáltal csökkentve a fényszennyezést” – közölte a pozsonyi magisztrátus.

A város tájékoztatása szerint a beépített lámpatestek természetbarát színhőmérséklettel működnek, miközben megfelelő színvisszaadást biztosítanak.

A világítási rendszer szándékosan nem teszi lehetővé a színes fények használatát, mivel azok kedvezőtlen hatással lehetnének a helyi élővilágra, különösen a rovarokra és a madarakra.

Hírdetés

A rendszer ugyanakkor lehetőséget biztosít a fényerő szabályozására is: tavasszal, a madarak költési időszakában jelentősen csökkenthető a megvilágítás intenzitása.

„A világítási rendszer olyan kiegyensúlyozott kompromisszumot jelent, amely egyszerre emeli ki Pozsony éjszakai látképének egyik meghatározó elemét, miközben tiszteletben tartja a természetvédelmi szempontokat”

– emelte ki a magisztrátus. A díszkivilágítás alapértelmezés szerint napnyugtától este 22 óráig működik, a nyári hónapokban pedig 23 óráig marad bekapcsolva.

A most megvilágított várrészek elsősorban a Duna és a Morva folyó összefolyásánál, a dunai sétányról, Dévény városrészből, valamint a közeli Dévényi-tetőről lesznek jól láthatók.

BN/Felvidék.ma/Teraz.sk


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »