Megkezdődött a boszorkányüldözés

A Magyar Kurír hírt ad a Regensburg-i Kórusiskolában tartott vizsgálatról, amely 1945 és 1990 közötti fizikai, lelki és szexuális visszaélésekkel kapcsolatos feljelentések alapján indult. Milyen érdekes: 1945 és 2010 között nem jutott egyik „áldozatnak” sem eszébe, hogy feljelentéseket tegyen. Viszont a Benedek pápa elleni gyalázatos hadjárat akkor fordult célegyenesbe. Hofi Géza nyomán: „mit ad Isten…,hm…, illetve hogy-hogy-nem elvtársak”: az „áldozatok” ügyvédei a világ minden pontján zsidók (igaz az ügyvédi kamarák tagjai között – szerintem – nem találunk más fajtabélit).

Nos tehát, a lényeges bekezdés az említett cikkben imígyen szól:

Hírdetés

„Az ügyben érintett Georg Ratzinger prelátus, aki 30 éven át volt a kórus igazgatója, mert nem észlelte a visszaélések jeleit. Érintett továbbá Gerhard Ludwig Müller bíboros is, aki 2010-ben Regensburg püspöke volt, és nem reagált kellő határozottsággal, amikor az első feljelentéseket megtették.”

További információ Megkezdődött a boszorkányüldözés tartalommal kapcsolatosan


Forrás:kitartas.net
Tovább a cikkre »