Megkezdődött a 194. Anna-bál Balatonfüreden

Megkezdődött a 194. Anna-bál Balatonfüreden

Megkezdődött a 194. Anna-bál Balatonfüreden, az esemény megnyitóján Rétvári Bence úgy fogalmazott: az az ország erős, amelynek hagyományai vannak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hangsúlyozta: egy olyan nemzet, amelynek olyan hagyományai vannak, mint a csaknem kétszáz éves Anna-bál, büszkének tarthatja és erősnek gondolhatja magát. Hozzátette: annak a nemzetnek, amelynek vannak hagyományai és ismeri, tiszteli azokat, van jövője is.

Az államtitkár köszöntőjében arról is beszélt: körülbelül 158 ezer Anna él ma Magyarországon, az Anna név ma is a legnépszerűbb női nevek közt van az országban.

A bál díszvendége, Kálmán Yvonne, Kálmán Imre Mexikóban élő lánya arról beszélt, hogy minden, ami Magyarországhoz és a Balatonhoz kötődik, közel áll szívéhez, mert édesapja itt született.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere kiemelte: lassan kétszáz éve rendezik meg az Anna-bált Balatonfüreden és mint mondta, a legenda akkor lesz igazán élő, ha a bált évről évre megpróbálják megújítani. Közölte: azt a célt tűzték ki, hogy amikor elérik a kétszázadik Anna-bált, a rendezvény az egész város ünnepe legyen és minden balatonfüredi lakos vegyen részt a bál forgatagában. A báli rendezvények bővítése érdekében már harmadik éve rendeznek utcabált, idén pedig már a Gyógy téren, a Kossuth-forrás környékén is megjelentek a bálozók.

Idén is az Anna-bálon adták át a Balatonfüred fejlesztésében és népszerűsítésében végzett kiemelkedő teljesítményért odaítélt Kiss Ernő-díjat, melyet idén Káel Csaba filmrendező, a Művészetek Palotája vezérigazgatója kapott.

<img alt="" data-attachment-id="17350" data-comments-opened="0" data-image-description="

A világ egyik legnagyobb sporteseményének, a Tour de France-nak a szervezői is közreműködnek majd a Tour de Hongrie elé kitűzött célok elérésében. A nemzetközi kerékpáros körverseny a Balaton számos települését érinti.

Rangos, a kerékpársportban a legjelentősebb sportszervező céggel készít elő együttműködési megállapodást a Tour de Hongrie szervezőbizottsága – tudta meg a hirbalaton.hu a Tour de Hongrie közleményéből.

Hírdetés

Az Amaury Sport Organisation (A.S.O.) két képviselője járt kedden és szerdán Budapesten.  A világ egyik legnagyobb sportszervező cégének számító A.S.O olyan gigantikus eseményeket hív életre évről évre, mint a Tour de France, a Vuelta a Espana többhetes országúti kerékpáros körversenyek, a Dakar Rally, a labdarúgó Aranylabda díjátadó, a vitorlázó Le Tour Voile, az utcai futóversenyek egyik kiemelkedő állomása, a Marathon de Paris, vagy a golfozók egy kiemelt versenye, a Lacoste Ladies Open de France. A szervezet évente 21 országban dolgozik, 250 napon keresztül 70 esemény gazdája.

Cédric Rampelberg, az A.S.O. médiajogok értékesítéséért felelős menedzsere, valamint Florent Delevacque, az A.S.O. média koordinációs és produkciós projektvezetője a magyar fővárosban találkozott többek között Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztossal, dr. Princzinger Péterrel, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökével, Székely Dáviddal, az M4 Sport csatornaigazgatójával és Eisenkrammer Károllyal, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnökével.

""

„Az az egyik feladatunk, hogy a Tour de Hongrie nemzetközi média megjelenését megerősítsük – mondta Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke. – A versenyünk ebben az évben már magasabb, UCI 2.1-es kategóriába lép, állami segítséggel van megfelelő forrásunk arra, hogy kiemelkedő nemzetközi médiahátteret biztosítsunk az eseménynek. Ehhez kerestünk partnert, és aligha találhattunk volna jobbat, mint a kerékpársport legfontosabb szereplőjét, a Tour de France szervezőit, az A.S.O-t. Van még néhány nyitott kérdés előttünk, de annyit máris kijelenthetünk, hogy partnerség kezdődik a francia céggel. S ha már kapcsolatba kerülünk a világ egyik legkomolyabb sport- és médiavállalkozásával, szeretnénk ezt a lehetőséget a teljes hazai kerékpársport számára biztosítani.”

Arról, hogy az A.S.O. milyen területeken tud a Tour de Hongrie megismertetésében közreműködni, Cédric Rampelberg lenyűgöző bemutatót tartott. Cége évente 25 millió szurkolót csábít az utak mellé, versenyeit több mint ötmilliárd tv-nézőhöz jutattja el, az UCI World Tour-sorozat televíziós közvetítéseinek pedig 65 százalékát birtokolja. A gépezet beindításával a nemzetközi, nemzeti és regionális televíziós csatornák, hírügynökségek, internetes portálok százaihoz juthat majd el a hír a magyar viadalról. A tervek szerint az A.S.O. kapcsolatain keresztül kap lehetőséget a Tour de Hongrie az Eurosporton való megjelenésre, s nemcsak az európai piacon, Ázsiában is minden nap láthatnak majd 45 perces összefoglalót a nézők Magyarországról.

Rampelberg felhívta rá a figyelmet, hogy az eurosportos közvetítések országimázs erősítő hatását tovább fokozhatják a kiegészítő reklámlehetőségek. Egy „új” verseny fejlődésével kapcsolatban az ausztrál Tour Down Under példáját hozta fel: az év első World Tour-versenye 2011-ben lett az A.S.O. partnere, 2011 és 2018 között az élő közvetítés mértékét tekintve 200, az elért háztartások tekintetében pedig 182 százalékos növekedést ért el a francia cég segítségével. A Tour de Hongrie tekintetében alighanem ennél is látványosabb eredményeket lehet elérni, hiszen a Magyar Körverseny nemzetközi jelenléte – a verseny méreténél fogva – mindeddig nem volt jelentős.

Természetesen szóba került az is, hogy hogyan lehetne Magyarország is házigazdája egy jövőbeli Tour de France rajtjának.

„Már csatlakoztunk a Tour de France egyik kezdeményezéséhez, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy az autósok a kerékpárosok kikerülésénél tartsák be a másfél méteres távolságot, ennek kapcsán a KRESZ módosítása is folyamatban van – mondta Révész Máriusz kormánybiztos. – A kormány kiemelt figyelmet fordít a magyar kerékpársport fejlesztésére is, s ez nemcsak a Tour de Hongrie támogatásáról szól, támogatjuk a sportszövetséget, s a közeljövőben velodrome-okat is építünk. Szeretnénk a következő években a kerékpáros közlekedési morált a kerékpárút-hálózat fejlesztése mellett hasonló szintre emelni, mint a francia, hogy méltó módon fogadhassunk akár egy olyen nagy eseményt is, mint a Tour de France rajtja.”

A megbeszélés során kiderült, hogy a Tour de France szervezőinek szándéka szerint minden páratlan évben kerülhet sor külföldi rajtra, vagy a legközelebbi időpont, amelyre pályázni lehetne 2021 lenne. A „Grand Depart” iránt óriási az érdeklődés, de ebben a kérdésben hamarosan további egyeztetés indul a francia és a magyar felek között. 2017-ben Düsseldorfból rajtoltak, idén Vendée megye lesz a helyszín, jövőre Brüsszel, 2020-ban pedig Nizza.

Az elsőként 1925-ben megrendezett, immár a legnagyobbnak számító magyar kerékpárverseny 2018-as prológját Siófokon tartják augusztus 14-én. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség UCI 2.1-es kategóriájú viadalának első szakasza érinti még a Balatont. Augusztus 15-én Balatonalmádi rajttal kezdődik az első nagy, 160 km-es táv, melynek letekerését követően Keszthelyen érnek célba a profi versenyzők. A kerékpárosok augusztus 19-ig, a budapesti célba érésig az ország különböző pontjain áthaladva, hat nap alatt összesen 800 kilométert teljesítenek majd.

” data-image-meta=”[]” data-image-title=”Világklasszis sportszervező cég lehet a Tour de Hongrie segítője” data-large-file=”” data-medium-file=”” data-orig-file=”” data-orig-size=”” data-permalink=”http://www.hirbalaton.hu/vilagklasszis-sportszervezo-ceg-lesz-a-tour-de-hongrie-segitoje/” src=”https://i2.wp.com/balatonfured.hu/wp-content/uploads/2018/07/abal9.jpg?resize=640%2C427&ssl=1″ style=”width: 650px; height: 434px;” />

Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezték Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával.

Az Anna-naphoz legközelebb eső szombaton rendezett balatonfüredi bálok, ahol a bálkirálynőt 1862 óta aranyalmával is jutalmazzák, hamar országos hírűvé lettek, a nemzeti öntudat zsinóros dolmányokban, gyöngyös pártákban is kifejezésre jutott. Az egykoron neves személyiségeket Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Vörösmarty Mihályt, Jókai Mórt, Blaha Lujzát – vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött. A színhely előbb a Balaton étterem volt, 1957-től pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »