Megkezdődött a 16 éves lány pere, aki leszúrta barátját

Megkezdődött a 16 éves lány pere, aki leszúrta barátját

Megkezdődött annak a 16 éves lánynak a pere, aki tavaly augusztusban szúrta le a barátját. A vádlott a tárgyalóteremben hallgatásba burkolózott. Korábban pedig összevissza beszélt az emberölésről.

A tárgyalóteremben levetítették azt a felvételt, amelyen a gyilkossággal vádolt 16 éves lány megmutatta, hogyan szúrta le barátját, akitől terhes volt.

– És akkor jött közelebb. – Hogy ment Önhöz közelebb? Így? – Igen, és én felemeltem a kést, mert megijedtem. – Melyik kezében volt? – Ebben. – Legyen szíves, emelje fel, én vagyok L. Róbert. Hova szúrt? – Valahova ide.

A vádlott nem tett vallomást, ezért felolvasták a korábbi vallomását. Ebben azt állította, hogy vitatkoztak.

Hírdetés

„A kést először magam elé tartottam a derekam tájékán, mondtam, hogy hagyjon békén, de ő csak jött, erre én merőlegesen felemeltem a kést a mellkasom magasságában, de nem hadonásztam vele, csak felhúztam a testem előtt, és közben jött, és ahogy felemeltem a mellkasomig, belelépett a késbe. Ahogy a kés a Robihoz ért, azonnal elengedtem. Nem tudom, milyen mélyen mehetett a testébe” – ismételte meg a vallomást a Budapest Környéki Törvényszék bírója, Szegedi Gyöngyvér.

A szakértők szerint 15 cm mélyen szúrta bele a kést a férfiba, aki szinte azonnal meghalt. A lány azzal védekezett, hogy attól félt, hogy a barátja megöli. De arra a kérdésre, hogy ezt miből gondolta, nem adott egyértelmű választ. Mivel ahhoz, hogy 15 centi mély sebet ejtsen valaki, nagy erő kell, az ügyészség szándékos emberöléssel vádolja a lányt.

„Fenti tényállás alapján vádlottat vádolom egyrendbeli, a Btk. 160. § (1) szerint minősülő emberölés bűntettével” – mondta Szegedi András, a Pest Megyei Főügyészség ügyésze.

A gyilkosság után a vádlott egyébként először azt mondta a rendőröknek, hogy a barátja öngyilkos lett. Később állt csak elő azzal, hogy az áldozat belesétált a késbe.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »