Megkéselte kollégáját a karácsonyi céges buli után

Megkéselte kollégáját a karácsonyi céges buli után

Megkéselte kollégáját a karácsonyi céges buli után

A Fővárosi Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal 49 éves budapesti férfival szemben, aki még tavaly decemberben, egy rendezvény után késsel szúrta meg egy kollégáját. Az elkövető letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást.

A vádirat szerint 2018. december 21-én, egy csepeli szálló étkezőhelyiségében céges karácsonyi rendezvényt tartottak, ahol a résztvevők leittasodtak. Ehhez az ünneplő társasághoz csatlakozott a szállón lakó szobafestő is, aki két kollégájának – köztük a későbbi sértettnek – szexuális ajánlatot tett, feléjük szexuális tartalommal közeledett, azonban mindketten elutasították.

Hírdetés

A buli után a társaság egyes tagjai – így a sértett és a vádlott is – egy szobában folytatták a szórakozást, amikor az elutasítottság miatti haragjában a vádlott meglökte a sértettet, majd a saját szobájába ment. A sértett követni kezdte őt, hogy számon kérje, de a vádlott becsapta előtte az ajtót, mire a sértett abba belerúgott és szidni kezdte a vádlottat.

Erre a vádlott egy 20 centiméter pengehosszúságú kést vett magához és a szobából kilépve a folyosón két alkalommal a sértett mellkasa felé szúrt, amelyek közül az elsőt a sértett hátralépve kivédte, de a második szúrás a mellkasába hatolt.

Az áldozat a szúrástól elesett és beverte a fejét, majd megpróbált elmenekülni, de a sérüléstől elgyengülve a lépcsőházban leült. Ekkor az épületből a vádlott már menekülni próbált, miközben elhaladt a folyosón ülő sértett mellett is és eközben a kezében lévő üvegből folyadékkal leöntötte.

A vérző áldozatot a többi kollégája találta meg, akik értesítették a mentőket és a rendőrséget, míg addig a segélyhívó útmutatásai alapján újraélesztették őt.  

A sértett életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

A Fővárosi Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az elkövetővel szemben a Fővárosi Törvényszéken, aki letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »